Július 30. hétfő
60 éves Arnold Schwarzenegger amerikai színész.
Szívós munkával és némi vegyipari segédlettel a testépítők királya lett, elnyerve a Mr. Univerzum büszke címet.
HETI ÉVFORDULÓK
60 éves Arnold Schwarzenegger amerikai színész.
Szívós munkával és némi vegyipari segédlettel a testépítők királya lett, elnyerve a Mr. Univerzum büszke címet. A dagagó muszklik mutogatása azonban nem nyugdíjas elfoglaltság, így az izompacsirta kitalálta, színésznek áll, néhány éve pedig a politika mezejére lépett, sőt, Kalifornia kormányzójává is megválasztották.
Július 31. kedd
70 éve hunyt el Zala György szobrász.
A századforduló hivatalos művészetének jelentős képviselője. Nevéhez fűződik a budapesti Hősök terén álló Millenniumi emlékmű több szobrának elkészítése, az ő alkotása például Árpád fejedelem szobra és a Hét vezér emlékműve. Zala eredetileg gyalogos Árpád-szobrot akart mintázni, s az, hogy a fejedelem mégis lovon ül, Thaly Kálmánnak köszönhető.
Augusztus 1. szerda
20 éve hunyt el Pola Negri amerikai színésznő.
Az amerikai film egyik első csillagának ereiben magyar vér csörgedezett, apja ugyanis egy magyarországi cigány bádogos volt, bár Pola – azaz eredeti nevén Barbara Apolónia – lengyelnek vallotta magát. Képességei lenyűgöztek mindenkit, Chaplin egyenesen rajongott érte. Egyike volt a kevés igazán művelt filmcsillagnak.
Augusztus 2. csütörtök
75 éves Peter O’Toole ír színész.
Már hétszer jelölték Oscar-díjra, de még egyszer sem sikerült megkapnia. Nem is érti az ember, hogy miért nem nyert soha, hiszen nagyszerű alakítások egész sora fűződik a nevéhez olyan népszerű, de művészileg is értékes filmekben, mint a La Mancha lovagja, az Arábiai Lawrence, Az oroszlán télen, a Murphy háborúja és Az utolsó kínai császár.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.