Moszkva. Heten meghaltak és öten megsérültek Moszkva keleti részén egy kilencemeletes ház két lakásában keletkezett tűzben tegnap hajnalban. Az öt sérültet égési sebekkel és füstmérgezéssel vitték kórházba, kettejük állapota súlyos – közölték hivatalos források, amelyeket az ITAR-TASZSZ idézett.
Hét halott egy lakástűzben
Moszkva. Heten meghaltak és öten megsérültek Moszkva keleti részén egy kilencemeletes ház két lakásában keletkezett tűzben tegnap hajnalban. Az öt sérültet égési sebekkel és füstmérgezéssel vitték kórházba, kettejük állapota súlyos – közölték hivatalos források, amelyeket az ITAR-TASZSZ idézett. A vizsgálatot végzők szerint a tűz véletlenül keletkezett egy átmulatott éjszaka után a ház egyik lakásában. A két lakás teljesen kiégett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.