Budapest. Március 29-re napolták el Hernádi Judit a Star című magazin ellen indított személyiségi jogi perének folytatását. A november 17-én, a Fővárosi Bíróságon kezdődött perben eddig a művésznő ügyvédei által megnevezett tanúknak csak a felét hallgatták meg, az alperes azonban egyetlen tanút sem vonultatott fel.
Hernádi Judit pere
Budapest. Március 29-re napolták el Hernádi Judit a Star című magazin ellen indított személyiségi jogi perének folytatását. A november 17-én, a Fővárosi Bíróságon kezdődött perben eddig a művésznő ügyvédei által megnevezett tanúknak csak a felét hallgatták meg, az alperes azonban egyetlen tanút sem vonultatott fel. Hernádi ügyvédje, Mester Csaba elmondta: a művésznő 24 millió forintot követel a Startól – az összeget jótékony célra kívánja fordítani –, mivel a lap egy tavaly nyári számában az írta róla, hogy lelkileg összeomlott és az alkoholba menekült. „Az efféle felelőtlen írások azon túl, hogy személyiségi jogokat sértenek, rendkívül negatívan hatnak a társas- és emberi kapcsolatokra, de különösen fájdalmas egy művész számára, aki ezzel elveszíti hitelét a közönség előtt, amit igen nehéz visszaszerezni” – mondta az ügyvéd. Az efféle írások romboló hatásáról beszéltek Hernádi tanúi, köztük Tarján Pál, a művésznő egykori élettársa, gyermekének apja, valamint Görög László, akivel Hernádi Judit tavalyig tizenkét éven át élt élettársi kapcsolatban. A tárgyaláson jelenlévő Hernádi szerint a cikk megjelenése óta a szakmai-közéleti szerepléseivel kapcsolatban időnként megfogalmazott bírálatokat, ellenvéleményeket sokan mintha a korábbinál durvább, gyakran sértő hangnemben fogalmaznák meg. Tarján Pál – hangsúlyozva, hogy Judittal nincs napi kapcsolatban – elmondta: a cikk megdöbbentette, s bizonyos mértékben elbizonytalanította a tartalma. Részben közös gyermekük sorsa miatt aggódott, még ügyvédjénél is érdeklődött: milyen módon rendezhetné el a lányuk megnyugtató elhelyezését, ha netán a bulvárlapban közölt állítások igaznak bizonyulnának. Görög László kijelentette: egy szó sem igaz a Starban közöltekből. Maga a cikk azonban olyan romboló hatással volt a színésznőre, hogy attól valóban csaknem összeomlott. Halasi Imre, a miskolci Nemzeti Színház igazgató-főrendezője a színésznő szakmai presztízsében okozott károkat elemezte a bíróság előtt. Hernádi Juditot még tavaly tavasszal felkérte Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása című drámájának címszerepére, a cikk megjelenése után azonban környezetében sokan megkérdőjelezték döntésének megalapozottságát. A művésznő azóta már nagy sikerrel játssza a darabot Miskolcon, tény azonban, hogy amíg a korábbi években egy évadban átlag három szerepben mutatkozott be, addig az idei évad csak ezt az egy új szerepet hozta számára.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.