HÁROM TÖRTÉNET, HÁROMFÉLE ÁLOM

Az álmodás képessége – egyre többek által elfogadva – valamiféle rejtjeles üzenet. A meg nem fejtett álom olyan, mint a föl nem bontott levél.

„A konyhánk asztalán fekszem, fölöttem fogantyú, abba kapaszkodom, és rettenetes fájdalmak közepette szülök. Mindhiába a fájdalom, boldognak érzem magam: gyerekem lesz. Még egy utolsó erőlködés és hallom, ahogy fölsír a csecsemő. Ebben a pillanatban egy hatalmas bomba robban a konyhánkban, kettétöri az asztalt, és én deréktól fölfelé ott maradok, de a másik felem a gyerekkel együtt elszáll.“ Ez az álmom éveken át ismétlődött. Nem értettem, miért kísért még álmomban is a keserű valóság. Meddő vagyok. Tíz év után arra lettem figyelmes: nem érkezik a konyhás álom. Remény, megérzés, ki tudja, mi hajtott, de elmentem a nőgyógyászomhoz. A vizsgálat eredményét lelkesen közölte az idős szülész doktor: – Áldott állapotban van.”

„Három éjszakán át álmodtam, hogy csöngetnek, és valaki zokog az ajtómban. Olyan erős az álom, hogy fölébredek, kimegyek körülnézni: természetesen sehol senki. Negyedik este elhatároztam, beveszek valami nyugtatót, mi több, időben lefekszem, hátha túlhajszoltam magam, és az idegek játéka a csengős álom. Alig alhattam el, ismét szólt a csengő, azért sem megyek ki, de végül már az ébrenlét határán egyre sürgetőbben hallom az előszoba felől a csengetést. Felébredtem. Ajtót nyitok – senki. Tudtam, dühöngtem magamban, amikor meghallottam az öcsém hangját, aki a falnak támaszkodva zokog: – Gyere, apu meghalt.”

„Amióta élek, gyűlölök óracsengőre, rádióra, egyszóval kényszerre ébredni. Kamasz éveimben szinte már elalváskor attól féltem, hogy mindjárt keltegetnek. Ebből az időszakból egy tipikus álomra emlékszem: Ébresztő! – szól anyám, és én ugrom az ágyból, álomittasan kéz-, arc-, fogmosás, már bújok is a ruhámba, épp az iskolaköpenyem gombolom, amikor valaki rettenetesen megráz. Erre ébredek, immár valóban. Anyám áll az ágy előtt szemrehányóan: Marikám már fél nyolc! Elkésel! – korhol.”

Az álmaink vigyáznak ránk, üzennek, amikor szükségét érzik, hogy figyelmeztessenek. S ha igaz, amit a tudósok állítanak, hogy életünk mindennapján legalább háromszor álmodunk egy éjszaka, és figyelembe véve az emberi élet átlagos tartamát, a 75 évet, akkor az ember életében 82 125 álmot lát. (Molnár Mária, Hölgyvilág)