Hamarosan Európában is beindul a banántermesztés

banán k

A Chiquita amerikai-svájci konszern Szicíliát szemelte ki első olaszországi banánültetvénye számára.

Costabile Romanónak, a Chiquita olaszországi kereskedelmi igazgatójának hétfői tájékoztatása szerint az első fázis 20 ezer biobanánfa ültetésével indul, így az első olasz banánok 2026-tól kerülhetnek majd a kereskedelmi forgalomba. Banánfák Olaszországban eddig csak dísznövényként szolgáltak.

„A Chiquita számára ez a projekt kettős lehetőséget jelent” – mondta Romano. „Egyrészt megerősíthetjük szoros kapcsolatunkat az olasz fogyasztókkal, akik nagy figyelmet fordítanak termékeik eredetére. Másrészt elősegítjük a helyi termelést azzal, hogy nemzetközi környezetbe ágyazzuk azt. A banán mint »olasz termék« több egy egyszerű címkénél: aki ezt a terméket választja, azonnal felismeri a kapcsolatot egy világszerte ismert márka és az olasz mezőgazdasági minőség között” – magyarázta.

Az éghajlat trópusi jellegűvé válása – vagyis a korábban mérsékelt éghajlati övezetek melegebbé, nedvesebbé és trópusiabbá válása – Olaszországban egyre kézzelfoghatóbb hatásokkal jár.

Különösen az ország déli része – beleértve Szicíliát, Calabria és Puglia régiók egyes részeit – olyan éghajlati változásokon megy keresztül, amelyek lehetővé teszik az olyan trópusi gyümölcsök termesztését, mint az avokádó, a mangó, a papaja és a maracuja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?