Budapest. A közönség szavazatai alapján az idén Béres Ilona, Moór Marianna, Bárdy György, Bodrogi Gyula színművész, Sass Sylvia és Miller Lajos operaénekes, valamint Dózsa Imre és Keveházi Gábor balettművész lett tagja a halhatatlanok társulatának.
Halhatatlanok között
A kitüntetettek gálaműsorának június 1-jén második alkalommal ad otthont Nemzeti Színház. A programot június 5-én tűzi műsorra a Magyar Televízió.
A halhatatlanok társulatába először 1996-ban választhatott tagokat a közönség. A Magyar Televízió akkori népszerű kulturális műsora, a Stúdió, valamint a Petőfi rádió azzal a céllal indította el a szavazást az örökös tagság címekre, hogy az állami és a szakmai elismerések mellett a publikum is díjat adhasson szeretett művészeinek. A publikum – az írott sajtóban és a televíziókban közzé tett felhívás alapján – négy kategóriában, két-két művészre adhatta le a voksait. A szavazatok alapján a mostaniakkal együtt 51 művész lábnyomatát örökítették meg eddig. Hofi Géza 1997-ben saját lábnyoma helyett két ballábas gyermekcipő-nyomatot hagyott az utókorra.
A sztárlábnyomatokat a pesti Broadway-n, az operettszínház bejáratánál rögzítették. A járdába illesztett kőlapokat a Budapesti Operettszínház felújítása miatt ideiglenesen felszedték, a Fővárosi Önkormányzat tervei szerint azonban az idén visszakerülnek a operettszínházi bejárathoz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.