Kvetta. Az ebolához hasonló, vérzést okozó láz megölt négy személyt Pakisztánban, ahol további hat embert fertőzött meg a gyilkos vírus – közölték a helyi egészségügyi hatóságok. A kórház igazgatója elmondta, hogy a fertőzöttek az ország két különböző régiójából érkeztek a múlt hét folyamán.
Halálos vírus Pakisztánban
Kvetta. Az ebolához hasonló, vérzést okozó láz megölt négy személyt Pakisztánban, ahol további hat embert fertőzött meg a gyilkos vírus – közölték a helyi egészségügyi hatóságok. A kórház igazgatója elmondta, hogy a fertőzöttek az ország két különböző régiójából érkeztek a múlt hét folyamán. A kongói vírusos lázként emlegetett betegség Pakisztán, Afganisztán, Szaúd-Arábia és Dél-Európa egyes szűkebb térségeiben fordul elő, viszont Észak-Afrika nagy részén honos. A kullanccsal terjedő kór állatokról emberre, majd az emberről emberre kerülhet át. A vírusfertőzés gyakran von maga után hepatitiszt és tüdőelégtelenséget is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.