Greta Garbo és a taorminai sárga villa

Udvarával és kertjével a Casa Cuseni egy kisebb földi paradicsom. Édenkert, amelynek kapuja olykor-olykor megnyílik ugyan, de vannak napok, sőt hetek az évben, amikor zárva marad mindenki előtt. Főleg télvíz idején. Olyankor mintha a villa is pihenne, és egyáltalán nem vágyna idegen látogatóra, végképp nem szállóvendégre. Öt szobája hidegen tárulkozik ki a messziről jött kíváncsiskodók előtt.

A Casa Cuseni, az 1900-as évek elején épült villa egykönnyen nem adja meg magát. Francesco Spadaro, a ház jelenlegi tulajdonosa mint alkalmi idegenvezető baráti közbenjárásra nyit ajtót előttünk. Páratlan házi múzeum a villa kincseket érő műtárgyakkal, freskókkal, festményekkel, antik bútorokkal, vázákkal és féltve őrzött dokumentumokkal, könyvekkel, fotógyűjteménnyel. Építtetője a gazdag iparmágnás családba született angol festő, Robert Kitson. A kisebb palotának is beillő házban művészbarátait fogadta, főleg külföldről. Először 1899-ben, apja halála után látogatott el Szicíliába, és azonnal beleszeretett Taorminába, ahol aztán zavartalanul élhetett a vágyainak. Taormina lakói olyannyira elfogadók voltak, hogy egyáltalán nem zavarta őket, hogy a villa neves meleg művészek és írók kedvelt pihenőhelye. Kitson 1947-ben bekövetkezett halála után a Casa Cusenit unokahúga, Daphne Phelps örökölte, aki nemcsak fenntartotta, hanem vezette is a villát. Kitson idejében a baráti kör olyan hírességekből állt, mint Henry Faulkner, Thomas Mann, André Gide, Tennessee Williams, Wilhelm von Gloeden. Évekkel később, amikor már Daphne Phelps volt a ház asszonya, Pablo Picasso és Salvador Dalí mellett Greta Garbo tíz hónapig élvezte a villa szépségét, kényelmét, és ami mindennél fontosabb volt számára: teljes zártságát, zavarhatatlanságát.

Garbo szerette Itáliát. Nem sokkal azután, hogy hátat fordított a színészi pályának, és méltóságteli eleganciával, sugárzó tartással kilépett a mozi bűvköréből, elhagyta Hollywoodot, s új életszakaszt kezdett. New Yorkba költözött, de az év nagy részét külföldön töltötte. Utazgatott. Gyakran járt Párizsba, a svájci Klostersbe, ám a legszebb rejtekhelyei Olaszországban voltak. Szicíliában két helyhez kötődött. Eleinte a taorminai villához, ahol ott-tartózkodása idején senki nem lakhatott, még a ház akkori tulajdonosa sem. Francesco elmondása szerint valósággal elűzte őt a házból. Dühítette, ha valaki csak egy pillanatra is rajta felejtette a tekintetét. De még a neve aláírásától is betegesen irtózott. Ha házat, kocsit vagy más értékes tárgyat vásárolt, mindig megvolt az embere az aláíráshoz. Arcát kalappal, sállal vagy sötét napszemüveggel takarta el. Ha a barátai közül bárki nyilatkozott róla, mindennemű kapcsolatot azon nyomban megszakított vele. Ilyen magatartás mellett szinte felfoghatatlan, hogy ha úgy tartotta a kedve, lesétált a Casa Cuseniből a város szívébe, az Óratorony melletti Bar Wunderbarba, de bizonyára ott sem tartózkodott hosszabb ideig. Még mielőtt bárki felismerte volna, ügyesen távozott.

A villában érezte biztonságban magát. Szobája erkélyéről és a mediterrán stílusban pompázó kertből háborítatlanul csodálhatta a lábai előtt fekvő várost, a több kilométer hosszúságban megmutatkozó tengert és a távoli hegyeket. Minden illatozott körülötte. A fák, a cserjék, a virágok.

Ízlését a villa teljes mértékben kielégítette. Szerette a Ragency stílusú szófákat, székeket, heverőket, a nappali eleganciáját, romantikáját, a grandiózus szimmetriát, a sok fakó rózsaszínt és a törtfehéret, miközben ő, a svéd szfinx régi szoknyákban, magas nyakú, sötét pulóverekben járt. Merészen kivágott ruhában soha sehol nem mutatkozott.

Egykori szobájában még ma is több bútordarab őrzi az emlékét. Megvan a sminkasztala, a nyitott szekrénye, az ágya, az éjjeliszekrénye. Két eredeti Picasso-művel is büszkélkedhet a villa, bár az igazi kedvence Renoir volt. „Szomorú a magány, de néha nehezebb élni valakivel – írta egyik levelében. – Rabnak érzem magam, mert nem akarom, hogy bárki megtudja, hogy itt vagyok.”

Erkélyéről messze látott. Tekintetét inkább a távolság vonzotta, semmint az, amit a közelében tudhatott. Élete története a láthatatlanná válás, a hátsó bejáratok és mellékajtók, a titkos liftek, az eldugott szobák története. A lakás nem jelentett számára mást, mint menedékhelyet, ahol észrevétlenül meghúzódhatott. A világ legnyűgösebb remetéje volt, s ezt ő is tudta. Menekült az autogramvadászok, a fotósok és a kíváncsiskodók hada elől. Mániás depressziójától soha nem tudott szabadulni. Még Taorminában sem. Az egyik pillanatban boldognak érezte magát, a másikban már a reménytelenség hálójában vergődött, mesélte Francesco, a színésznő szobájában. Hol azzal nyugtatta magát, hogy minden vágya beteljesült, hol azon rágódott, hogy elherdálta az életét. Egy biztos, kora egyik leghíresebb és legvonzóbb asszonya volt. Harmincöt évesen mindent elért, amit színésznő elérhet. Huszonhét filmjével az egész világot meghódította.

Taorminából régen csak egy öszvérekkel járható hegyi ösvény vezetett le a tengerhez. Ma már lekövezett szerpentinúton jutunk le a partra. Öt kilométerre a várostól, Messina irányában hosszú, homokos strandja, tengerparti sétánya tette híressé Letojannit. Arról viszont az útikönyvek sem írnak, hogy a városka színes házai között húzódik meg az a villa, amelynek falai között Greta Garbo több éven át pihengetett. Könnyű megtalálni, hiszen róla nevezték el az utcát. 1954 és 1979 között járt ide a díva. A helybeliek közül minden bizonnyal kevesen tudtak itt-tartózkodásáról, hiszen mély árokból kiemelkedő, magas kőfal védi a házat. Belesni csupán a kapu díszes vasrácsai között lehet, de onnan is csak a park fái és bokrai láthatóak. Nyaranta a kiváltságosok szállodája. Hat szobájával a környék egyik legdrágább nyaralója, zárt sétánnyal a tengerpartra. Garbo egy bizonyos Dr. Gayelord Hauser nevű amerikai táplálkozási guru vendégeként járt ide, aki az egészséges táplálkozás és modern életmód atyjaként más hírességeket is maga köré vonzott, köztük Ava Gardnert és Elizabeth Taylort. A svéd színésznő Miss Harriet Brown néven töltött itt heteket, fényes nappal azonban egyáltalán nem mutatkozott a parton. Mindig csak a kora reggeli vagy a késő esti órákban, amikor még csak véletlenül sem találkozott senkivel. Valójában sem úszni, sem napozni nem szeretett, csak sétálni, a látványban gyönyörködni, és a villa teraszán pihengetni. Mint Taorminában...