GALÉRIA: Máté Bence határtalan világa

Máté Bence

Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni Máté Bencéről. A magyar természetfotós mindig élen jár a fényképezéshez kapcsolódó innovációk területén. Legyen az a technika lehetőségeinek kiszélesítése vagy a legjobb felvételeit felvonultató kültéri vándorkiállítása, amelynek budapesti állomásán beszéltünk az alkotóval.

Nagy tömeg hömpölyög a Szent István-bazilika előtti téren Budapesten. Dél van, harangoznak. Van valamilyen spirituális ereje a térnek. Minden csupa fény. Ebben a környezetben láthatjuk Máté Bence világhírű madár- és természetfotós hatalmas kültéri fényképtárlatát, amelyet több mint negyedmillióan tekintettek meg. Már messziről jól látni az U-alakú paravánokon a legalább harmincezer pixeles felvételeket. Sokan kíváncsiak az egyedülálló fotókiállításra, az emberek szinte tolakodnak, hogy közelebbről szemügyre vehessék a felvételeket, amelyek napközben is élvezetesek, de igazi szépségüket sötétedés után mutatják meg. 

A többszörösen díjazott pusztaszeri fiatalembert meghatotta az óriási érdeklődés. „Szerintem a látogatók maguk se tudták, mit találnak a téren. Úgy képzelem, hogy javarészük csak a helyszínen szembesül azzal, hogy kiállítást láthat, néhányuk pedig a médiából értesült a tárlatról” – fogalmaz Máté Bence. Nem számított arra, hogy ennyi embert érdekelnek a felvételei. 

„Speciális lézermérővel számláljuk az embereket, hogy képet kapjunk arról, mi az, ami érdekli őket. Számomra is remek érzés volt, amikor azt láttam, hogy meg-megállnak egy-egy paravánnál, és a fotókon kívül a hozzá tartozó rövid ismertetőt is elolvassák. Éjszaka még nagyobb a mozgás, akkor a fiatalok veszik birtokukba a teret. Az volt a célunk, hogy olyan emberek érdeklődését is felkeltsük, akiket nem tudunk elvinni egy galériába. Mindenki számára könnyen fogyasztható a tárlat anyaga: az ötévestől az idősebbekig mindenki megtalálja a neki kedveset. A modern technikát igénybe vevők pedig egy QR-kód segítségével telefonos háttérképnek ingyen letölthetik a számukra kedves fotókat.”

A nyolc helyszínen bemutatandó vándorkiállítás összeállítása mintegy egy évet vett igénybe. Ám mint minden új dolog, ez sem ment bökkenők nélkül. 

„Sok nehézséggel kellett megbirkózni, mire idáig eljutottunk. A polgármesteri hivatal attól tartott, ha ezt a kiállítást engedélyezik, akkor ez precedenst teremt, azonban látva a képanyag természetvédelmi értékét, kivételt tettek. Hálás vagyok, mert jól fogadta a közönség.” 

A 333 négyzetméter üvegfelületen összesen 623 fotót tekinthetnek meg az érdeklődők – jelenleg egészen június 9-ig Gödöllőn, a királyi kastélyban. A 15 tablópáron Máté Bence elmúlt 20 évének legjobb felvételei láthatóak. A kiállítás képanyagát újszerű megoldással tárták az érdeklődők elé. 

Galéria

„Elsősorban a Fajbook nevű online Lutra album reklámozásának céljából született a kiállítás. Erről majd később ejtek szót. A tárlatnál nem a koncepció, hanem elsősorban a minőség volt mérvadó, és csak utána fűztem fel egyes témákra a képeket. Közel harminc országban készültek a felvételek, negyven százalékban Magyarországon. Lényeges volt a perspektíva is.” Ugyanakkor a technikai megvalósításra is kellően odafigyeltek. „Egy éve kezdtük tervezni, és nagyjából őszre állt össze az elképzelés. Egy fólialapra inverz nyomtatással vittük fel a képeket, s ezeket speciális LED-ekkel világítottuk meg, úgy, hogy részletgazdagabbak lettek, hiszen a fekete mélységei is látszódnak. A felvételeket a látvány érdekében technikailag feljavítottam, hiszen harmincezer pixeles nyomtatásokról van szó, amiknek eredetileg csak 4–8 ezer pixel a hosszabbik oldaluk.” 

A szállítás két kamiont vesz igénybe, de tengerentúli utazáskor egy hajókonténerbe is pakolhatók. Bence azt mondja, szívesen elviszi más országok nagyvárosaiba is, Pozsonyba, Bécsbe vagy Prágába. A magyar fővárosban egyedülálló tárlatvezetést is tartott, és óriási volt az érdeklődés. Mint mondja, nem tervezi, hogy más városokban is hasonlót csinálna, helyette a nagyszabású, Vértelen vadászat című előadására helyezi a hangsúlyt, ami eddig mindegyik helyszínen telt házas volt, és a fotózásról, a tárlatanyag háttérmunkálatairól mesél izgalmas történeteket. 

A már említett Fajbook online fotós felülettel azt szeretné elérni, hogy minél közelebb hozza a természetvédelmet az emberekhez, s a laikusok számára is élvezhető legyen, ehhez a versenyhelyzet ad nagyszerű lehetőséget. 

Érdekes

Fotóit a National Geographic is használja

Máté Bence neve ma már fogalommá vált a természetfotósok körében Magyarországon és szerte világban. Tízévesen készítette első fotóját, aztán megbabonázva figyelte a lencsén keresztül Pusztaszer gazdag élővilágát. Mindössze 15 évesen, 2000-ben kapta élete első komolyabb elismerését, azóta sikeresen szerepel a világ legrangosabb természetfotós versenyein. 2002-ben Újrahasznosítás című fotójával az Év ifjú természetfotósa lett. 2005-ben a verseny eddigi legfiatalabb nyerteseként, első magyarként, megkapta a természetfotózás Oscar-díjának tartott Az év természetfotósa címért járó Eric Hosking-díjat. Ezt a kitüntetést 2007-ben, 2010-ben és 2011-ben is neki ítélték. Két éve jelent meg első önálló könyve Láthatatlanul címmel, melyben a különleges nyomdatechnikával készült fotók mellett a természetfotózás kulisszatitkaiba is beavatja az olvasót. E kötet e-book változatát 2012 szeptemberében az Apple díjazta. Képeit a National Geographic magazin is használja. A 34 éves Máté Bence legutóbb Túlélési ösztön című békás fotójával nyert az év sajtófotóit elismerő World Press Photo-díj természetfotó kategóriájában. A fényképén levágott lábú békák láthatók, amint a felszín felé törekednek, miután visszadobták őket a békapetékkel teli vízbe. A fotó tavaly áprilisban készült az erdélyi Kovászna megyében, és arra hívja fel a figyelmet, hogy tavasszal szerte a világon sok, párzásra összegyűlt béka lábát vágják le étkezési célra gyakran úgy, hogy az állat még él. (br, MTI)

„Eddig több mint negyvenezer képet töltöttek fel a felhasználók. Ezeknél a felvételeknél nem kritérium a minőség, csak felismerhető legyen rajta az adott állat; a tervek szerint hétszáz fajt fogunk listázni. Támogatókat is sikerült szerezni a projekthez, így évi 5 millió forint értékben kínálunk nyereményeket, havonta ötven díjat osztunk ki.” 

Máté Bence inspirációnak szánta a fotóversenyt, valamint a kiállítást is, hogy újra kedvet kapjanak az emberek életterük megismeréséhez. Különleges nyomdatechnikával készült képes könyvet is megjelentetett. Ugyan Máté Bence mérhetetlenül élvezi, hogy találkozhat azokkal, akik kedvelik a felvételeit és kimutatják rajongásukat, mégis visszavágyik a vadonba, új, kreatív lehetőségek után kutatna. 

„Szeretnék továbbra is lesépítésekkel foglalkozni. Tervezem, hogy Romániában medveles-rendszert fogok létrehozni, ugyanakkor a kenyai szafariban is új megfigyelési lehetőségeket keresek. Nálam a fotózás az, ami örök, csak ez kibővült a hozzá kapcsolódó tevékenységekkel. Jelenleg egy ezzel foglalkozó céget vezetek, öt emberrel. A környezetvédelem tekintetében pedig földeket kezdtem vásárolni, immár 14 hektárnak vagyok a tulajdonosa. Ezeket a területeket folyamatosan visszavadítottam, hogy természetes alap jöjjön létre. A pénzemet tehát ebbe fektetem, és egyébként jól látni, hogy lényegében kis energia-befektetéssel milyen természetvédelmi értékeket lehet létrehozni. Ez ugyan porszem a sivatagban, ám számomra nagy dolog. Ez is jelzi, mit tehet az egyén, hogy fenntarthatóbb legyen a környezete. Odafigyeléssel közösen megőrizhetjük a természet jelenkori szépségeit.”

Máté Bencét kicsi korától kezdve egy cél vezérelte: egy jó felvételt készíteni kedvenc természeti témáiról. Ma már az általa is indított mozgalom olyan terebélyessé vált, hogy a világ szinte valamennyi fotósa lélegzetvisszafojtva várja, milyen nagy dobásra készül a jövőben. Pontosan még nem tudni, de egy dolog bizonyos: a világot újra meghökkenti. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?