GALÉRIA: Egy képben két világ

(Fotók: Ugur Gallenkus)

Egy kép gyakran többet mond el ezer szónál. Ugur Gallenkus ilyen képeket, fotókat készít. 

A művész Törökországban él, a világ egyik legveszélyesebb régiójának szomszédságában. Szíriában évek óta háború dúl, emberek halnak meg, gyerekek maradnak árván, óriási a pusztítás, elképzelhetetlen a nyomorúság, a káosz. Minderről szinte naponta hallunk, olvasunk, szomorúan, de már szinte fásultan reagálunk az eseményekre. Ugur fotói azonban felrázzák az embert. Egy képben két világot mutat meg, a háború és béke világát. „Az egyes területek közötti kontraszt két különféle világot tükröz, és ez arra ösztönzött, hogy ezt ábrázoljam is a munkámban” – írja Ugur egyik online-bejegyzésében.

Galéria

Az egyik kombifotó például Jeff Bridges amerikai színészt mutatja, aki a kép egyik felén győzelemre emeli Oscar-szobrát, míg a fotó másik fele egy harcost ábrázol, aki géppuskájával egy másik győzelmet ünnepel. Egy következő kép: szíriai kisfiú ül egy tankcsövön, míg „vele szemben” egy másik gyermek libikókázik a parkban. Szép, rendezett hálószobát is láthatunk, mellette, élesen elhatárolt ellentétként egy szétrombolt aleppói hálószoba. Egy 70 éves szír férfié, aki pipázik és lemezt hallgat…

Megdöbbentő, szomorú a földön fekvő, éhező afrikai gyermek fotója, amelyet egy békésen alvó baba fényképével társít.

Általában sajtó- és reklámügynökségek felvételeit kombinálja, néha világhírű festményeket, szobrok fotóit egyesíti egy kollázsba.

„A keveréssel tudom létrehozni saját híreimet, üzeneteimet, így tudok rámutatni a világ gondjaira” – írja Ugur.

Képei világunk óriási és szörnyű különbségeit mutatják be. Megrázó fotói – amelyeket készséggel bocsátott az Új Szó rendelkezésére – Instagram-oldalán tekinthetők meg. Az oldalnak több mint 889 ezer követője van.

(ug)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?