Fidel Castro, a szegény gazdag

A fiú, aki a kapitalizmus konok ellensége és a kubai nép önjelölt hangja lett, gazdag családban született, de házasságon kívül.

Ez a furcsa helyzete tükröződött a világról alkotott ellentmondásos nézeteiben. Tizenévesen merész volt, látszólag túltengett benne az önbizalom, titokban azonban elismerésre vágyott. Ólomsúlyként nehezedett rá a teher, amelyről soha nem beszélt, amelyről osztálytársain is csak a háta mögött mertek suttogni. A pimaszabbak igyekeztek úgy beszélni róla, hogy ő is hallja: Castro törvénytelen gyerek. A többségében katolikusok lakta országban, főleg egy katolikus iskolában ez elég volt ahhoz, hogy kitörjön a botrány, de 1940-ben, amikor Fidel Castro magától Franklin D. Roosevelttől kapott levelet, már csillapodtak a kedélyek. A fiatalok szemében az, hogy a világ egyik nagyhatalmának elnöke levelet intézett osztálytársukhoz, társadalmi kitüntetéssel volt egyenlő. Valójában nem személyesen Castrónak szólt, az az osztály küldte, amely a nyilvánossággal tartotta a kapcsolatot, de az iskolában ezt nem így értékelték. S amikor kiderült, hogy Castro levélben gratulált az elnöknek újraválasztásához, és kért tőle egy tízdollárost, mert még soha nem látott olyat, ő lett a sztár.

Fidel Castro 1926. augusztus 13-án született Biránban, a család cukornádültetvényén. „Születésemtől fogva partizán voltam – írta önéletrajzában –, mert éjszaka jöttem a világra.” Lina Ruz és Angel Castro harmadik gyerekeként született, utána még három testvére jött a világra. A szomszédok regisztrálták, hogy egyre gyarapodik a család, de arról pletykáltak, hogy Angel már nős, Maria Lujza két gyereket szült neki, de amikor rájött, hogy férjének kapcsolata van fiatalkorú szolgálólányukkal, elhagyta. A szomszédok nagy megbotránkozására Maria Lujza helyét azonnal elfoglalta Lina Ruz, aki huszonöt évvel fiatalabb volt, mint a férfi. Angel Castro nyomorban nőtt föl, részt vett Spanyolország Kubával folytatott harcában, s mivel a háború után nem találta meg a számításait Galíciában, Kubában telepedett le, cukornádtermesztéssel foglalkozott. Amikor Fidel megszületett már 800 hektáros ültetvény tulajdonosa volt, további tízezer hektárt bérelt. Hiába volt azonban gazdag, a kubaiak betolakodóként tekintettek rá. Fidelt sem fogadták be kortársai. Gazdagságát ugyan irigyelték, de nem tartották magukkal egyenrangúnak. Tekintélyes katolikus iskolákba járt, nagy házban lakott, sőt gramofonja is volt, mégsem fogadták be. Fidelt bosszantotta, hogy kirekesztik. A fáma egyrészt arról szól, hogy Fidel kérte a szüleit, járassák iskolába, másrészt arról, hogy Angel kollégiumba küldte törvénytelen gyerekeit, hogy ne legyenek a szomszédok szeme előtt. Amikor elvégezte a középiskolát, kiváló értékelést kapott, holott gyakran zavarta az órákat, a sporton kívül semmi más nem érdekelte. Egyszer dühében megtámadta osztálytársát, aki jobban verekedett, mint ő, ezért fegyvert rántott. A tanáruk lépett közbe. Később, amikor már Fidel Castro politikai hatalmat szerzett, volt osztálytársát börtönbe záratta.

A havannai egyetemen, joghallgatóként kezdett érdeklődni a politika és a szociális igazság iránt. Az egyetem a legkülönfélébb politikai és forradalmi elméletek táptalaja volt. Az egyetem után Fidel egy kis ügyvédi irodában helyezkedett el, és az Ortodox Párt listáján indult a választásokon. Ezáltal radikális, nacionalista, Amerika-ellenes társaságba keveredett, de nem járt sikerrel, mert Batista generális visszatért a politikába, a sikeres katonai puccs élére állt, és Castro hiába nyújtott be hivatalos vádat ellene az alkotmány megsértése miatt, a bíróság nem fogadta el javaslatát. Castro felkelőkből verbuvált csapatot, amelynek meg kellett volna döntenie Batistát, de a sikertelen merényletben Castro 160 fős legénységének fele meghalt. Castrót bebörtönözték, és államellenes tevékenységért elítélték. „A történelem engem fog igazolni” – kezdte védőbeszédét. Tizenöt éves börtönbüntetést kapott, de csak két évet raboskodott. 1955 májusában általános amnesztia révén kiszabadult, és Mexikóba menekült. Ott találkozott Ernesto „Che” Guevarával, akivel megszervezte a felkelő sereget, és eltervezte Batista megbuktatását. És bár nem volt kifejezetten népes a hadserege, a nép segítségével győzni tudott, Batista pedig 1959-ben elhagyta a szigetet. Castro megerősítette a hatalmát – a követőit ültette vezető funkcióba, vélt és valós ellenségei százait végeztette ki, az ipart államosította, a külföldiek birtokait kisajátította. Kijelentette, hogy ő Kuba hangja és leghatalmasabb vezére – aki nem ismerte el, azt száműzte, de volt, akire még rosszabb sors várt.

Juré Fiorillo: Zrodení z hriechu című könyve alapján, Fortuna Libri Kiadó, 2010