Ferenc pápa tendenciaváltást sürgetett a demográfiai csökkenés ellen Európában

Ferenc pápa k

Hideg és sötét télnek nevezte az európai demográfiai helyzetet Ferenc pápa a születéscsökkenések problémájáról rendezett római találkozón pénteken, ugyanott az olasz kormányfő, Mario Draghi is új családpolitikát szorgalmazott.

Ferenc pápa kijelentette, Európában tendenciaváltásra van szükség olyan reformokkal, melyek a családot helyezik a középpontba.

Úgy vélte, a fiatalok többsége gyermeket akar, de vágyaikat befagyasztja az Európát uraló „hideg és sötét demográfiai tél”. Megjegyezte, hogy az öregnek nevezett európai kontinens már nem dicsőséges múltja, hanem lakosságának előrehaladott kora miatt viseli azt a jelzőt.

A katolikus egyházfő „generációs fenntarthatóságot” szorgalmazott, példaként említette a járványhelyzetben elszegényedett fiatalokat, akik a pápa szerint csak társadalmi és gazdasági szolidaritással képesek családot alapítani.

Az Európa és kiemelten Olaszország súlyos demográfiai helyzetéről, a Vatikánnal szomszédos konferenciateremben rendezett találkozó a Születési Fórum nevet kapta. Elemzők rámutattak, hogy ez volt az első alkalom, hogy az olasz intézményes élet képviselői a születéscsökkenés megállításáról tartottak nyilvános rendezvényt.

Mario Draghi kormányfő hangoztatta, „gyerekek nélkül Olaszország eltűnik”. A miniszterelnök a nőket támogató családpolitikát sürgetett.

Gian Carlo Blangiardo, az Istat statisztikai hivatal elnökének adatai szerint Olaszország egységesítése, vagyis 1861 óta nem volt ennyire alacsony a születések száma. 2019-ben évi félmillió alá süllyedt a gyermekszületési szám, tavaly 407 ezren jöttek világra, ez év végére pedig 400 ezer alatti számot várnak.

A születések és halottak száma alapján az utóbbi öt évben évente több mint 200 ezer fővel csökkent Olaszország lakossága. Elhangzott, hogy a tavalyi járványévben a felére esett vissza a házasságkötések száma a korábbi évi 184 ezerről.

Az Istat elnöke rámutatott, hogy a demográfiai csökkentést egyedül Németország, Lengyelország, Szlovákia, Romania, valamint Magyarország tudta megfékezni megfelelő családtámogatási politikával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?