Felejtsd el az okostelefonokat: a jövőben ez váltja fel őket!

.

A jövőben egy meglepő eszköz válthatja az okostelefonokat.

Lívia Šidlová szakértő és refrakciós specialista idén egyedüli szlovák optikusként személyesen vett részt az amerikai Transitions Academy elnevezésű rangos szakmai konferencián. „A jövő szemüvegei mesterséges intelligenciával rendelkeznek, és képesek kiváltani a mobiltelefont. Az ott bemutatott modellek képesek videót rögzíteni, fényképezni vagy szkennelni, kommunikációra is alkalmasak, értelmezik a környezetet, sőt képesek például figyelmeztetni a látássérülteket a közeledő járművekre, vagy azonnal lefordítanak idegen nyelveket. 

Találkoztak olyan szemüveggel is, amely a hallássérültek számára készült, és teljes értékűen helyettesíti a hallókészülékeket. Ezek forradalmi megoldást nyújtanak a szabad füllel történő hallásra, így a gyengén hallók számára egyetlen eszközben biztosítják a jó látást és hallást is. Érzékelik a környezeti hangokat, lehetővé teszik a hallótávolság szabályozását, és képesek kiszűrni a háttérzajt is – árulta el a specialista, aki szerint a jövő már most elkezdődött.

 

 

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?