Ma mindenki megkapta a félévi bizonyítványát. Van, akinek jó lett, van, akinek kevésbé. De aki nem érte el azt az eredményt, amit szülei elvártak tőle, ne csüggedjen, hiszen ez még csak a félévi bizi, a rossz jegyeket az év végéig kijavíthatjátok. Tehát fel a fejjel!
Fel a fejjel, senki sem tökéletes
Ne féljetek a szüleitektől, hiszen nem akarnak nektek rosszat. Ez olyan mindentudóan hangzott, de komolyan így van. Lehet, hogy valamelyikük szigorúbban ítél meg téged, és nem mered neki bevallani a rossz jegyet, de ilyenkor se pánikolj be, hanem fordulj a család azon tagjához, aki mindig mindenben melletted áll, és mondd el neki a félelmeidet. Ő majd szépen lassan beadagolja a szigorúbb apunak vagy anyunak. Ha elégedetlenek veletek, ígérjétek meg, mindent megtesztek annak érdekében, hogy év végére jobb jegyet hozhassatok haza, és akkor büszkék lehetnek rátok. Ez minden bizonnyal megnyugtatja őket. De ezek után már nektek is jobban kell igyekeznetek, nehogy csalódjanak bennetek. Azt mindenki tudja, hogy az osztályozásnak vannak előnyei is, mivel egyértelmű visszajelzés nektek és szüleiteknek iskolai teljesítményetekről és magaviseletetekről. De vannak hátrányai is, amelyeket ti gyakran a saját bőrötökön éreztek, hiszen az osztályozás nem fejezi ki teljesen objektívan a teljesítményeteket, és szerintem túl kevés az az öt jegy, amibe bedobozolják a diákok tudását. Mi a véleményetek erről? Gondoljatok csak bele, hogy kettest kaptok, pedig egyesre számítottatok, és az a padtársatok, aki tiszta hármas tanuló, összehozta magának a kettest, pedig ti nagyon jól tudjátok, hogy jobbak vagytok, mint ő, ám a bizonyítvány szerint egyformán értékeltek benneteket. Ez a felismerés dühítő néha, másrészt viszont ott van előttetek a bizonyítás lehetősége. Mutassátok meg év végén, hogy jobbak vagytok, tanuljatok figyelmesen! Képzeljétek el, hogy azok a nagyokosok, akik az iskolai osztályozást kutatják, nem mindig értenek egyet azzal, hogy jegyet kapjatok a bizibe. Hogy miért? Mert ők is belátják, hogy az osztályozást torzíthatják olyan szubjektív tényezők is, mint a szimpátia, az előítéletek és a kivételezés. Ugye erről ti is tudnátok mesélni? Az osztályozás ellenzői még azt is felhozzák, hogy a diákok félnek, szoronganak a jegyektől, kiszolgáltatottnak érzik magukat a tanárral szemben. Amikor ez a félelem már nagyon elhatalmasodik rajtatok, háttérbe szorul a tanulás iránti érdeklődés, kialakul a jegyhajhászás. Az osztályozás hívei a visszajelzés jelentőségére hivatkoznak, valamint arra, hogy az adott tantárgyban elért jó eredmény erőt ad nektek még jobb és mélyebb kutatásokhoz. Csak hát ez nincs minden tantárggyal így, hiszen nem lehetünk mindenben jók.
Ne izguljatok, nem lesz semmi baj, hiszen ez csak egy köztes eredmény, ami igazán nem is számít. Ha jó bizit visztek haza, legyetek magatokra büszkék, ha nem vagytok magatokkal elégedettek, próbáljatok meg majd tanulni, de semiképpen ne keseredjetek el, hiszen erősek, ügyesek vagytok. Fel a fejjel!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.