Komárom. Az európaiság jegyében zajlott az első Kamikaze Fortress nemzetközi hip-hop és elektronikus zenei fesztivál. A több helyszínen zajló rendezvényen hét ország 22 előadója lépett a színpadra és szórakoztatták a közönséget.
Fejest ugrottak a kultúrába a fiatalok
Műfajok egyvelege
Az est hangulatához kétségkívül a feltörekvőben lévő komáromi csapat, a Crisis és a próféták járultak hozzá. A fiúk jól teljesítettek, bár a műfaj szövegcentrikussága miatt nagyobb figyelmet kell fordítani nemcsak a mondanivalóra, hanem az előadásmódra is. Öszszességében azonban kezdetnek nem volt rossz. A gútai csapat, Attila H. és Jakuzza fellépése kiegészülve Jezsó Tamással, kellemes meglepetés volt. S bár már álltak színpadon közönség előtt, de talán ez volt eddig a legnagyszerűbb bulijuk, mind az előadást, mind pedig a közönség reakcióját tekintve. Tamás szájdobolása pedig valami hihetetlen, szinte a profikat megszégyenítő módon tarolt a színpadon. Kár lenne veszni hagyni egy ilyen tehetséget. S nemcsak remekül szájdobol, hanem kiváló ceremóniamesternek is bizonyult. A banda barátságosra fogta a figurát, s mindenkit vodkára invitált. Egyes helyeken ez kimeríti a közönségszervezés fogalmát.
Örömzenélés mesterfokon
A másik nagy durranás a hip-hop műfaj berkein belül a komáromi Rap’art’oar duó fellépéséhez köthető. Ők már nem ismeretlenek ebben a műfajban, talán a szlovákiai magyar hip-hop csapatok közül most úgy tűnik, nekik sikerül az áttörés. A fesztiválra az új albumról hoztak el dalokat, kvázi lemezbemutató koncert volt. Remek dramaturgiával. És mindez ösztönös. A fiúk túl vannak egy klip forgatásán is, mely a Nem a pénzről szól című dalukhoz készült. S valóban nem arról. Az örömszerzésről. Maguknak és a közönségnek egyaránt. Nagy sikert aratott a magyarországi Akkezdet Phiai együttes is. Ám nemcsak ez a műfaj képviseltette magát a közel tizenkét órás rendezvényen, hanem a drum&bass, az electro, a techno és ezek finom átmenetei. Sztárvendége is volt a fesztiválnak, mégpedig az angol Temper D, a világszerte ismert drum&bass virtuóz, aki Komáromban sem hazudtolta meg önmagát. (borka)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.