Cannes/Varsó. Etyeken építené meg a világ legnagyobb filmstúdióját Demján Sándor és Andy Vajna. A stúdiót a legmodernebb technikával szerelnék fel, akár a Titanicéhoz hasonló tengeri jeleneteket is lehet majd forgatni.
Etyekből Hollywood lesz
A világ legnagyobb filmstúdiójának megépítését tegnap jelentette be a Cannes-i filmfesztiválon Hiller István. A Demján Sándor és Andy Vajna részvételével megvalósítandó projekt Etyeken épül fel, a létesítményben szinte minden olyan technika megtalálható lesz, amit az amerikai szuperfilmekben felhasználnak. Demján Sándor már vett részt stúdióépítésben. A kilencvenes évek második felében Budapesten építette fel a kor viszonyai közötti legmodernebb stúdiót. A létesítményt később értékesítette – írja a Népszabadság. Andy Vajna világhírű magyar származású producer, ő jegyzi a Rocky és a Terminátor sorozatot. Magyarországra eddig is hozott produkciókat, Budapesten forgatta le az Evita több jelenetét is.
Saját filmstúdiót nyit hamarosan Lódzban David Lynch ismert amerikai filmrendező. Lynch a napokban érkezett újabb lengyelországi látogatásra, hogy szemrevételezzen egy, volt gyárépületet. A tíz hektáros területen fekvő, kétezer négyzetméteres épület a filmstúdió mellett helyet adna a Művészet a békéért elnevezésű központnak is, amely afféle művészi új elképzelések laboratóriuma lenne.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.