Érdekes, de főleg szűk

A híres pozsonyi ház a Mihály-kapunál

Pozsonyban a Mihály-kapura szinte rátapad a város legszűkebb háza, amely csupán 130 centiméter széles.

Önmagában meg nem állna egy ilyen szűk és magas ház, de mivel beékelték a kapu és a mellette levő ház közé, jól elvan már évszázadok óta. Történetéről nem sok minden derült ki, mindenesetre érdekes körülmények között került a helyére.
Egykor falgyűrű védte a várost, ennek a Mihály-kapu is része volt. Mária Terézia a törökök ellen vívott háború után, ágyúkkal erősítve meg csapatait, parancsot adott a védőfal lerombolására, így egy üres térség keletkezett a kapu és a házak között, ezen át jött-ment a városi őrség. Később a rést beépítették, a háztulajdonos pedig magasságában hozzáigazította a szomszédos épülethez. Földszintjén egykor, a szocializmus alatt parádés virágüzlet volt, majd a belvárosi képet rontva kebabos és fast foodos telepedett meg az üzletben.
A pozsonyiak azzal büszkélkednek, hogy ez a ház nem csak a város legszűkebb épülete, egész Európában nincs hozzá hasonló. Pedig van...

Galéria

Egy hangulatos bregenzi belvárosi utcában található Európa (valószínűleg) legszűkebb háza, amely mindössze 57 centiméter. A Kirchstrasse a Boden-tó partján fekvő ausztriai Bregenz egyik legrégibb utcácskája, ahol – járványmentes időszakban – szívesen sétálgatnak a helybeliek és a turisták is. Utóbbiakat a hangulatos kávéházon és a kis üzleteken kívül egy igazi különlegesség, egy különösen szűk épület vonzza a helyszínre. Mivel a ház kapuja egy kicsit szélesebb, hogy a testesebbek is beférjenek, be kellett ékelni a szomszédos házba. Mi lehet egy 57 centis házban?

Kicsit becsapós az egész, ugyanis amikor a közelmúltban felújították a Kirchstrasse 29 alatti pici házat és a mellette levő épületet, a kettőt belülről egyesítették, így a belépő turistát nagy meglepetésére tágas termek fogadják.

Megpróbálták megőrizni mindkét ház karakterét – mesélte az ORF-nek az egyik lakos. Három évig tartottak a felújítási munkálatok, sikerült jó építészeti érzékkel összekötni a két házat, amelynek bejáratai ráadásul több utcára nyílnak.

Az alapfalak nagy része több mint 300 éves, ám a városi levéltár szerint a 29. ház beillesztését történelmileg nem dokumentálták. Először 1796-ban tettek említést róla, egy gyertyagyártóé volt. 1886-ban az utolsó előtti tulajdonos dédapja vásárolta meg. A dédapa, a nagyapa és az apa is kefekötő-, majd babakocsiboltot tartott fenn. Az üzlet 1999-ben bezárt, a kefekötő Lang család eladta az ingatlant.

Ahol hajdanán kosarakat, keféket raktároztak, most felújított termek várnak a kiállítások, koncertek, író-olvasó találkozók látogatóira – erről is mesélt az említett házlakó, Isabel Sandner, aki maga is művész, s ő szeretné megrendezni – majd – az első kiállítást, találkozót.

Ha már a híres bregenzi Kirchstrassén járunk az ORF jóvoltából, menjünk lejjebb, és nézzünk meg a hatos számú házat is, amelyben még három évvel ezelőtt egy butik bújt meg. Ezt a házat is felújították, és a sörivók nagy örömére egy sörbárrá alakították át. A különleges enteriőrhöz nem nyúltak, csak a bútorok újak. Így adódik a lehetőség, hogy a szűk házba betérő műkedvelők majd kicsit lejjebb egy jó sör mellett beszéljék meg a látottakat, hallottakat.

Van még egypár ilyen érdekes kis ház Európában, például a németországi Kielben. A 2007-ben épített ház 80 centis a legszűkebb részén, és 4,50 méter a legszélesebb része. A spanyolországi Valenciában 97 centiméteres házat, a hollandiai Amszterdamban 99 centiset építettek. Csak ezek után következik a pozsonyi, majd a szupermodern varsói Keret-ház, amelyet 2012-ben emeltek Jakub Szczesny építész tervei alapján, és amely a ház első lakója, Etgar Keret izraeli író után kapta a nevét. Ez utóbbi kétszintes háznak – amely 92 cm a legkeskenyebb, és 152 cm a legszélesebb pontján – is megrendítő története van: a régi varsói gettó egyik ikonikus bejáratánál épült, amelyen keresztül Etgar Keret édesanyja a kenyeret csempészte be a család számára. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?