Panoráma

Emberbőrből varrt ruhákkal sokkol a PETA

Az állatvédő szervezet most egy álwebáruházat indított új kampánya részeként, amelyen emberbőrből készült kabátokat, cipőket, táskákat hirdet...
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. november 30. 20:05

insta
Forrás: Instagram / Urban Outraged

A PETA állatvédő szervezet álwebáruháza Urban Outragred néven jelent meg, és a rajta lévő ruhadarabokat úgy hirdetik, mintha emberbőrből készültek volna.

Egy dzseki mellett például az áll, hogy egy Avrey nevű lány bőréből készült, akit 22 éves korában mészároltak le – írja a 24.hu.

Csakhogy a hamis termékeket nem lehet megvásárolni, mivel először is nem léteznek, továbbá ha a „vásárlás” gombra kattintunk, akkor a PETA oldalára jutunk, ahol a szervezet arra hívja fel a figyelmet, miért ne vásároljunk állati eredetű ruhaneműket.

(br, 24.hu)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Matovic

Több száz eurós béremelést kaphatnak a nővérek

Krajniak

Nyáron tovább csökkent az állástalanok száma

hőség

Eddig kell még bírni a meleget! Változás érkezik az időjárásban…

adóhivatal

Így fosztja ki az állam a munkavállalók pénztárcáját

ff

Ne hagyja az utolsó pillanatra! A szakértők szerint ekkortól kell készülődni a tanévre

panelház

SOKKOLÓ: Tízemeletes panelházból kiugorva vetett véget életének egy férfi

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.