Budapest. Milliókért és egy autóért cserébe adta örökbe saját gyermekeit egy fővárosi házaspár. A szülők és nevelőszülők ellen emberkereskedelem miatt született vádemelési javaslat.
A BRFK befejezte a nyomozást V. Éva, V. György, B. Zoltán és B. Zoltánné ellen indított eljárásban. A vizsgálat során V. Évával és V.
Eladták saját gyerekeiket
A BRFK befejezte a nyomozást V. Éva, V. György, B. Zoltán és B. Zoltánné ellen indított eljárásban. A vizsgálat során V. Évával és V. Györggyel szemben két rendbeli – a nevelése, felügyelete, gondozása alatt álló személy sérelmére elkövetett – emberkereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt, B. Zoltán és felesége ellen tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyt eljárás. V. Éva és V. György 2000. május 23-án született Ádám nevű gyermeküket nyílt örökbefogadás keretein belül örökbe adták B. Zoltánnak és feleségének.
A gyermekért a szülők egymillió forintot kaptak az örökbe fogadótól. A szülők később a 2002. szeptember 17-én született Tamás nevű gyermeküket szintén örökbe adták B. Zoltánnak és feleségének. Az örökbeadásért ez esetben egy használt személygépkocsit és ismeretlen mennyiségű készpénzt kaptak a B. házaspártól. A vizsgálat kiderítette, hogy a szülőket gyermekeik örökbe adásakor az anyagi haszonszerzés motiválta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.