Egyre többen tanulnak magyarul

A munkát a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében 1993-ban kezdtem. Nem volt szinte semmi, csak négy diák, akik magyarul akartak tanulni. Nem volt könyvünk, nem volt táblánk, nem volt terem, ahol taníthatnánk, csak a nagy lelkesedés. El kellett azonban valahogy indulni, tehát megvettem egy nyelvkönyvet, és mindig volt egy hetem arra, hogy felkészüljek a következő hét óráira. Kidolgoztam a nyelvtan tanításának módszertanát, ahhoz kitaláltam a dialógusokat, amelyeket a férjem segítségével felvettem magnóra, a szemléltetéshez képeket vágtam ki magazinokból. Budapestről hosszú idő után megérkezett egy darab nyelvkönyv, melyet folyamatosan fénymásoltunk. Egyébként hamar kiderült, hogy a Magyarországon kiadott magyar segédleteket nem igazán tudjuk használni. Nagyszerű segédanyaga van a debreceni egyetemnek, hisz itt évtizedek óta tartanak magyar kurzusokat külföldiek számára. Csakhogy a könyvek, a kazetták, a munkafüzetek mind Debrecenről szólnak, a városhoz kötődnek a történetek, az egész segédanyagot a városban szerzett élményekre építették. Nekünk tehát rengeteg új dolgot kellett kitalálnunk. Van egy alapkönyv, melyből tanulunk, ehhez járul egy adag kreativitás, mely segítségével a szükséges dolgokat még hozzátesszük.

Az évek során jócskán megszaporodott az érdeklődők száma, így már nem tudta egyedül vállalni az oktatást. Az elmúlt években nagyon sokan próbálkoztak a tanítással, de úgy tudom, hogy egy-két év után mindenki feladta.

Egy szemeszterben általában két oktató foglalkozik a diákokkal. Az elmúlt évtizedben rajtam kívül hárman próbálkoztak meg a tanítással, de hosszú távon nem szerettek volna ezzel foglalkozni. Az egyetemen a magyar szakos hallgatók nem tanulják meg, hogyan kell a magyart idegen nyelvként tanítani. Nagy bátorság é sszakmai felkészültség kell tehát az oktatáshoz, és tulajdonképpen minden egyes órára külön fel kell készülni, az többéves gyakorlat ellenére is folyamatosan új és új dolgokat kell megtanulni és kitalálni. Jelenleg is ketten vagyunk. Huszárik Marianna hungarisztika szakon végzett, frissdiplomás, vele már az elmúlt évben is együtt dolgoztam, nagyon sok reményt fűzök hozzá. Minden csoportot ketten vezetünk. Ő az elméleti órán átveszi a diákokkal a nyelvtant, én ezt az anyagot a következő órán – a hallgatókat minél többet beszéltetve – gyakoroltatom.

Az elmúlt tíz évben hatalmas anyagot halmozott fel a magyar nyelvtanítás elméleti és gyakorlati részéről. Tapasztalatait nem készül például egy tankönyvben tovább adni?

A tankönyv megírásához kell egy nyelvész, aki megírja a leíró nyelvtani részt – idegen szemmel. Szükség van egy nagy gyakorlattal rendelkező, hosszú éveken keresztül folyamatosan jegyzeteket készítő, nagyon jó módszertanosra, és az is egyértelmű, hogy egy nyelvkönyvet hanganyag nélkül nem érdemes kiadni. Tehát ez egy igencsak összetett és nehéz munka. A társalgás tanítása például külön feladat, erre nincs is tankönyv, folyamatosan magam állítom össze az anyagot. A kitalált szituációkat azonban több csoporttal, 10-szer, 20-szor is ki kell próbálni ahhoz, hogy biztosan kiderüljön, a diákok többségénél jól működik. Tehát egyelőre nem tudom, hogy mikorra állhat össze egy igazi, nyelvtanításra is alkalmas könyv. Hogy kipróbáljam az erőmet, első lépésként szeretnék kiadni egy kezdőknek szóló olvasókönyvet. A diákok ugyanis szeretnének minél előbb nyelvi sikerekhez jutni, viszont nem találnak a szintjüknek megfelelő olvasnivalót. Olyan szövegek összeállítását tervezem, melyek érdekesek de ugyanakkor egyszerűek is, sok-sok illusztrációval. Reményeim szerint ez a könyv egy-két éven belül megjelenhet.