Egy nádszegi fiú, aki meg sem állt Kenyáig, hogy másoknak segíteni tudjon

Jobb adni, mint kapni

A dunaszerdahelyi magángimi diákját már régóta foglalkoztatta a gondolat, hogy belevágjon egy olyan afrikai kalandba, amelyre örökké emlékezni fog. 

„A közösségi médiában számos olyan ismert embert követtem, akik inspiráltak arra, hogy én is kipróbáljam magam egy önkéntes programban. Nagyon tetszett az ötlet, és hosszas keresgélés után végül megtaláltam azt az alkalmazást, amely lehetővé tette számomra, hogy ki tudjak jutni” – mesélt lapunknak Áron a kezdetekről. 

Elutazni a világ másik végére sosem egy egyszerű feladat, ám Áront elszántsága és kitartása vitte előre a cél érdekében; valamint az, hogy személyes dolgain túl egy jókora szeretetcsomagot is pakolt bőröndjébe. 

„Az út előtt sikerült különböző adományokat összegyűjtenünk, azonban különösebb előkészületeket nem igényelt az utazás, mivel lelkileg fel voltam készülve arra, hogy mi vár majd rám” 

– folytatta a 18 éves fiú. 

A kenyai életérzés

„Amikor megérkeztem Nairobiba, sem a reptéren, sem a hatalmas tömbházakat látva nem volt észrevehető, hogy Afrikában vagyok. Viszont ahogy haladtunk tovább a vörös, földes út felé, és láttam a pléhlemezből készült házakat, ahol kecskék és tehenek is voltak, már éreztem azt, hogy tényleg itt vagyok” – emlékezett vissza. 

Áron az önkéntes program keretén belül egy teljesen új szerepkörben találta magát. 

„Egy helyi iskolában tanítottam a felső tagozaton, és mindennap korán reggel jött értünk az iskolabusz. A suliban körülbelül 10-12 órát töltöttünk, de ezen kívül is rengeteget foglalkoztam a gyerekekkel. A hétvégéken általában a helyi programokra, ceremóniákra látogattam el, sőt még egy politikai beszéden is volt alkalmam részt venni.” 

Áronnak nemcsak tanítási időben volt szerencséje találkozni a gyerekkel, hiszen néhányukkal együtt is élt: „Hihetetlenül jó kapcsolatom volt velük, nagyon jól kijöttünk egymással és rengeteget beszélgettünk. Már az első pillanattól kezdve befogadtak.” 

Mindenhez alkalmazkodott

A nádszegi fiú elmondta, hogy az ottani körülmények egyáltalán nem voltak rá hatással:

„Egy pléhlemezből készült házban voltam elszállásolva egy helyi családnál, ahol az áramot egy kisebb akkumulátor biztosította. Ha főzni szerettünk volna, fát kellett gyűjtenünk, a víz pedig egy hatalmas tartályban volt a ház mellett. Ezek azonban egyáltalán nem ráztak meg, mivel cserkésztáborba is járok, és ott is hasonlóan működnek a dolgok.”

Továbbadná tapasztalatait

Áron története egyre több emberhez elér, ám őt ez egyáltalán nem zavarja, sőt, szeretné másokkal is megosztani, amit maga is átélt. „Bár az elején nem akartam, de utólag örülök annak, hogy sokakhoz eljutott. Szeretném én magam is minél szélesebb körben elterjeszteni az önkénteskedést, és segíteni azoknak, akik ki szeretnének jutni.” 

A fiatal gimnazistának egyben egy igazi önismereti út is volt az afrikai kaland. 

„Nagyon sokat jelentett számomra a kenyai utazás, teljesen más az ottani világszemlélet, és rengeteget adott hozzá a személyiségemhez is, úgy érzem, hogy én is tudtam adni másoknak.” 

Áron példája mindenki számára követendő lehet, hiszen bebizonyította, egy kis községből indulva is lehet nagyot álmodni.

Győri Laura