Egy görög hölgy Madridban

irén

Nyolcvanhárom éves korában meghalt Irén görög–dán királyi hercegnő, Zsófia volt spanyol királyné húga és a 2023-ban elhunyt II. Konstantin trónfosztott görög király testvére – közölte múlt csütörtökön a spanyol királyi udvar. A görög trón egykori – feltételezett – örökösétől szombaton vettek búcsút Madridban, temetését hétfőn tartották Athén közelében, a tatoi királyi temetőben.

A spanyol és görög királyi család tagjai, köztük egy regnáló király és királyné, valamint két volt királyné, hétfőn az athéni metropolita katedrálisban tartott gyászszertartáson vettek végső búcsút Irén görög–dán királyi hercegnőtől; ezt követően a görög királyi család egykori rezidenciáján, a Tatoi-palota királyi temetőjében – szűk családi körben – helyezték örök nyugalomra. A négy nappal korábban elhunyt királyi sarj a Glücksburg-ház huszonharmadik tagja, aki ezentúl a birtok déli végén, egy nagy erdős területen kialakított temetkezési helyen nyugszik. Ugyanebben a sírkertben nyugodott 1993-ban bekövetkezett halálától húsz éven keresztül a görög királyi hercegnőnek született Alexandra jugoszláv királyné is, akinek földi maradványait 2013-ban Szerbiában temették újra; legutóbb másfél éve a Michel de Grèce írói néven ismert Mihály görög–dán királyi herceget helyezték itt örök nyugalomra.

Az athéni gyászszertartást és temetést szombat délelőtt megelőzte egy spanyolországi búcsúztatás, amelyen az elhunyt családtagjai a madridi Szent András és Szent Demetriosz görög ortodox székesegyházban vettek végső búcsút tőle a tiszteletére celebrált gyászmisén. A nulla fok körüli, borongós spanyol fővárosban, egész délelőtt tartó – időnként ónos – eső közepette érkezett a templomba Irén hercegnő koporsója, amelyet a spanyol hadsereg történelmi díszegysége, a Regimiento de Infantería Inmemorial del Rey nº 1 katonái szállítottak a helyszínre. Röviddel ezután VI. Fülöp spanyol király és Letícia királyné gyermekeikkel, Eleonóra asztúriai hercegnővel és Zsófia hercegnővel, valamint a húszéves koronahercegnőbe karoló Zsófia királynéval érkeztek meg. Az előző uralkodó pár, I. János Károly és Zsófia királyné másik két gyermeke, Elena és Krisztina infánsnők, valamint szinte valamennyi unokájuk is jelen volt a gyászszertartáson, jelezve, hogy közel álltak az elhunythoz és támogatják az idős anyakirálynét, akinek Irén hercegnő élete végéig támasza és bizalmasa volt.  A madridi búcsúztatón részt vett többek között a nyolcvanhét éves Margit infánsnő, Soria hercegnője, a volt uralkodó húga; Jaime de Marichalar, Elena hercegnő korábbi férje, valamint Bourbon-Szíciliai Krisztina hercegnő és Alexandra görög–dán hercegnő, II. Konstantin trónfosztott görög uralkodó és Annamária királyné legidősebb gyermeke is.

A spanyol királyi ház múlt csütörtök délután közleményben tudatta, hogy Irén görög–dán hercegnő aznap,  11.40-kor elhunyt a madridi Zarzuela-palotában. Sajtóhírek szerint Zsófia emeritus királyné lemondta valamennyi hivatalos programját, hogy az 1981 óta vele egy fedél alatt, a királyi rezidencia egyik lakrészében élő húga halottaságyánál lehessen. Az ¡Hola! spanyol bulvárlap nem sokkal korábban arról számolt be, hogy a hercegnő „fokozatosan gyengült” és „nagyon törékeny állapotban” volt, valamint kognitív problémákkal küzdött. Mindez magyarázatot adhat arra, hogy Zsófia királyné lemondta részvételét egy mallorcai díjátadón, valamint a Las Palmas-i Egyetemen tervezett díszdoktori avatását közvetlenül húga halála előtt.

„Életében a szolgálatra irányuló szerep volt a legfontosabb”

Lapunk kérdésére, miszerint mi jut először eszébe a most elhunyt Irén hercegnőről, Nikos Papakonstantinou görög szerző így válaszolt: Pál görög király legkisebb gyermeke számára a szolgálatra irányuló szerep volt a legfontosabb, ahogy azt minden hercegnő feladataként tanulja. A hercegnő személyisége több tekintetben eltért a monarchia hivatalos elvárásaitól, például soha nem házasodott meg. Arra a kérdésre, hogy mindez értelmezhető-e a csendes ellenállás egyik formájaként, vagy inkább egy változó Európában formálódó modern királyi szerep következményeként, Papakonstantinou így reagált: „Irén hercegnőt nem jellemezte csendes ellenállás. Görögország ma már nem monarchia, így szerepe sem lehetett. Spanyolországban, ahol élete javarészében élt, soha nem engedte volna meg magának, hogy aktív szerepet vállaljon.” Mint felidézte, az 1960-as években a világlapok arról írtak, hogy Harald akkori norvég trónörökös, a későbbi V. Harald, a jelenlegi norvég uralkodó házastársa lehetett volna. „Ha másként alakult volna a sorsa, életének minden kulturális, társadalmi és jótékonysági tevékenységében nyomot hagyott volna Norvégiában, hasonlóan nővére, Zsófia szerepvállalásához Spanyolországban” – mondta. „Mivel nem házasodott, úgy tűnik, számára a házasság és a gyermekvállalás önmagában nem jelentett elegendő beteljesülést; életének célja egy önálló szerep és küldetés betöltése volt.”

irén03

Roger Lundgren svéd királyi szakértő szerint Irén hercegnő rendkívül intelligens asszony volt. Lapunknak elmondta, hogy az elhunyt több nyelven beszélt, zeneszeretetét és történelmi érdeklődését élete végéig megőrizte, valamint kedves, szelíd természettel rendelkezett. Nagy támasza volt nővérének, Zsófia királynénak, különösen a nehéz időszakokban, amikor a spanyol királyi családban – elsősorban János Károly botrányai miatt keletkezett – válságok adódtak. Lundgren kiemelte: a hercegnő szerény volt, és mindig öröm volt vele beszélgetni. Mint hozzátette: biztos benne, hogy Irén hercegnő hazájából való menekülése nagy hatással volt rá, s ez arra késztette, hogy másfajta értékeket keressen az életben. „Tisztában volt a szerepével is: támogató tagja volt a családjának, nem pedig a főszereplője, mint testvérei. Személyiségében azonban az élet egyszerű örömeit élvezte, és véleményem szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy soha nem követelte magának a figyelmet, ahogyan néhány királyi személy szokta” – fogalmazott.

Valaha kulcsfigura és trónörökös is volt

Dativo Salvia Ocaña spanyol történész az Új Szónak nyilatkozva kiemelte, hogy Irén hercegnő a 1967-es száműzetése előtt egyáltalán nem állt távol a királyi élet „hivatalos” elvárásaitól. Apja, Pál király, majd különösen bátyja, II. Konstantin 1964 és 1967 közötti uralkodása idején kiterjedt hivatalos feladatokat látott el, számos protokolláris eseményen és belföldi, illetve külföldi utazáson vett részt. „1964-től a görög trón – úgymond feltételezett – örököse volt, míg meg nem született unokahúga Alexandra hercegnő, majd Pál herceg, az utolsó görög koronaherceg. Száműzetésében életének új irányt kellett találnia: hivatásos zongoraművészként, valamint spirituális útkeresése során Indiában – ahová édesanyja, Frederika királyné is elkísérte – meghatározó tapasztalatokra tett szert. Testvérei és unokatestvérei iránti elkötelezettsége, valamint társadalmi ügyekben való részvétele a hosszú élete utolsó szakaszának központi céljává vált” – ismertette. Mint érzékeltette, a kötelező udvari megfelelés alól mentesülve visszafogottan, szinte aszketikus nyugalommal utasította el a protokolláris konvenciókat, életét pedig folyamatos belső keresés jellemezte.

A barcelonai történész és monarchia-szakértő szerint az 1980-as évektől Madrid és London között élve Irén hercegnő kulcsszerepet vállalt nővére és bátyja támogatásában, egyaránt biztosítva jelenlétét a görög emigráció és az anyaország életében. Mint aláhúzta, Ricardo Mateos spanyol történész találóan fogalmazott, amikor azt írta, hogy „Irén hercegnő olyan csendesen, visszafogottan távozott, ahogyan élt is, soha nem keresve a rivaldafényt. Nővére számára testvér, barát, bizalmas és rendíthetetlen támasz volt a nehéz időkben.” Roger Lundgren szintén úgy látja, hogy Irén hercegnő öröksége elsősorban kulturális tevékenységeiben és abban a támogató szerepben ragadható meg, amelyet a görög és a spanyol uralkodócsaládokban egyaránt betöltött. Lundgren kiemelte, hogy ő volt az első görög királyi családtag, aki a monarchia eltörlése után Athénban saját otthont tartott fenn. Bár életének nagy részét Spanyolországban töltötte (2018-ban spanyol állampolgárságot is kapott), mindig is szerette Görögországot, ezért természetes és méltó, hogy mostantól a családi temetőben, a Tatoi-palota sírkertjében nyugszik bátyja és szülei mellett – tette hozzá a svéd monarchia-szakértő.

irén02
Az idős királyné fájdalma

A nyolcvanhét éves Zsófia spanyol királyné rendkívül nehéz időszakot élhet át: négy nappal húga elvesztése előtt Párizsba utazott gyermekkori barátjuk és unokatestvérük, Tatiana Radziwill francia–lengyel hercegnő temetésére. Az emeritus királyné a legszűkebb udvari köréhez tartozó asszonnyal és Irén hercegnővel még a közelmúltban is együtt töltötte a nyári hónapokat Palma de Mallorcán. Az ápolói és bakteriológusi végzettségű Tatiana Radziwill nyolcvanhat évesen, december 19-én hunyt el Franciaországban. Maga Zsófia sem örvendhet tökéletes egészségnek: húga madridi búcsúztatóján fekete, ortopéd jellegű cipőt viselt, amely egyszerre szolgálhatta ízületei védelmét és az esős időben a csúszás elkerülését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?