Ez az alkalmazás a vizelet hangjából képes megállapítani, beteg-e a férfi

j89ftres

Az Audioflow nevű alkalmazás egyelőre csak hangszigetelt környezetben működik, de a fejlesztők már dolgoznak az általánosan használható verzión.

A mesterséges intelligenciát a szingapúri egészségtudományi központ (Singapore General Hospital) fejlesztette ki. Az MI a személy vizelésének hangjából képes megállapítani, probléma lehet-e az adott ember egészségi állapotával. A tesztek során az alkalmazás majdnem olyan jól teljesített, mint a hagyományos kórházi berendezések.

Lee Han Jie, a kutatás vezetője szerint a koronavírus-járvány óta az orvoslásban egyre nagyobb szerepet kap a távdiagnosztika, ezt az eszközt is azért kezdték el kifejleszteni, hogy a beteg állapotát akkor is nyomon tudják követni, ha éppen nincsenek bent a kórházban.

Az alkalmazás egyelőre csak hangszigetelt környezetben működik, azonban a szakemberek igyekeznek úgy fejleszteni az alkalmazást, hogy az a jövőben otthoni környezetben is hatékonyan használható legyen.

A mesterséges intelligencia létrehozásához 534 férfi résztvevőt vontak be. Az alanyoknak a vizelet áramlási sebességét mérő orvosi eszközbe kellett vizelniük, a hangot pedig a telefonjukkal rögzítették. A rendszer 220 felvétel kiértékelése után már pontosan meg tudta állapítani, probléma lehet-e a páciens húgyhólyagjával.

A fejlesztők arra törekednek, hogy a jövőben nők számára is használható legyen az applikáció.

(hvg.hu, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?