Éden a semmi közepén

„Este fél hatkor indultunk a ferihegyi repülőtérről, Prágában átszálltunk, majd helyi idő szerint hajnali egy órakor landoltunk a Zöld-foki Köztársaság Sal szigetén. A szállodába farkaséhesen érkeztünk, az ételt úgy tálalták mint „late night dinner-t“, bár én tegnap reggelről megmaradt tonhalas szendvicsnek nevezném. Hajnali háromkor tértünk nyugovóra. Már hét órakor felébredtünk. A délelőtti eligazításon elmondták a tudnivalókat, az alapvető szokásokat, és hogy hol találjuk a gyógyszertárat. Csupán a pénzzel kapcsolatos információk voltak igazán fontosak. A helyi pénznem a Zöld-foki-szigeteki escudo, de mindenhol fizethettünk amerikai dollárral vagy euróval, de escudót adtak vissza. Ezt az utolsó fillérig el kell költeni, mert nem lehet kihozni az országból” – meséli a húszéves budapesti fiú. A szállodai szoba összkomfortos, légkondicionálóval, tv-vel és bárszekrénnyel, ám nem sok időt töltött a szobában, mert azonnal meg akarta ismerni a szigetet.

Szélfútta terepen

„Az első napon béreltünk egy autót, ezzel jártuk be a 30 kilométer hosszú és 12 kilométer széles szigetet. Egyetlen aszfaltozott útja a reptérről vezet a három „városba”. Az összes többi földút. A levegő és a tenger hőmérséklete 25 fok körül mozgott.” A sziget lakosainak száma 8000, csak turizmusból és halászatból élnek. „Évente tíz napig sem esik az eső, viszont mindenhol erős szél fúj. Mindent a többi szigetről vagy Portugáliából, Brazíliából importálnak. Éppen ezért az árak nagyon magasak. Az étkezés mindenütt drága. Egy kis adag sült krumpliért, kevéske rizsért és egy hamburgerért akár 6,5 eurót is elkértek. Nemzeti eledelük nincs. Főleg kukoricát, halat, burgonyát, rizst esznek, de a helyiek árultak papayát, mangót és hurmikakit.“

Kedvesek, tiszták, jólöltözöttek

A szigeten csupán három település van: Espargos, a „főváros”, Palmeira kikötőváros, Pedra De Lume pedig apró falucska. „Az egzotikus sziget központja Espargos. Kicsi, kulturált, tiszta. A belváros. A külváros nagyon lepusztult, szegény, piszkos, rendezetlen. Az emberek viszont nagyon kedvesek, nem próbálnak megnyúzni, meglepően jólöltözöttek és tiszták. Nem kunyerálnak, de ha elkezdesz osztogatni valamit, rád szállnak a gyerekek. Egyszer vettünk egy csomag kandírozott meggyet, nekünk nem ízlett, odaadtuk egy gyereknek, gondoltuk, elosztja. Nem így történt. Fél perc múlva a gyerek árkon-bokron túl volt. Másnap vettünk egy-egy csomag cukorkát. Amint meglátták a kezemben, rögtön senornak neveztek” – meséli Attila. „Úgy élnek, mint az európaiak. Csak szegényebben. Mivel az ország portugál gyarmat volt, sok mindent átvettek tőlük. A többség keresztény vallású. A helyi fiatalok fociznak, esetleg bárok, kocsmába járnak, de az elég drága. Aki csak teheti, dolgozik. Az iskoláik nagyon modernek.”

Sóba-vízbe

„Nem volt sok látnivaló, az egész sziget nagyon sivár és kopár. Érdekes a sóbánya, vagy, ahogy hivatalosan hívják, a sólepárló. Kráterszerű hely, oda beengedik a tengervizet, lepárolják, a sót csillékben felviszik a faluba, ott feldolgozzák. A lepárlókban fürödni is lehetett. Miután kijöttünk a vízből, kaparni lehetett rólunk a sót. De egy euróért lezuhanyozhattunk.”

Kagylóhegyek

„A part kavicsos vagy sziklás, de mivel nagyon hullámzott a víz, kevés helyen mertünk fürödni. Santa Mariának viszont, ahol a szállodák többsége van a világ állítólag egyik legszebb, legtisztább homokos tengerpartja van. A víz kristálytiszta, nem mélyül hirtelen, csak a hullámok miatt nem lehetett pancsolni. Rengeteg kagylót találtunk, sőt egy helyen öklömnyi csigaházakat kupacokban. Máshol teknőspáncélok, csontdarabok hevertek. A tengeri élőlényeken kívül kevés állatot láttunk, néhány kecskét, szarvasmarhát, lovat, szamarat, kutyát. Mindegyik barátságos és sovány.”

Bóvli és művészet

„A településeken főleg ajándékboltok vannak és közértek, ahol a helyiek vásárolnak. Nagyon sok a kínai, akik ugyanazt árulják, mint itthon. A szigeten három zenebolt volt, kettő kizárólag a turistáknak, azokban csak helyi zenét kínáltak. A helyi zene olyan, mintha a karibi és a reagge keveréke lenne. Nagyon dallamos, jó rá táncolni.”