Az 1966-ban született amerikai író, Dennis Lehane öt átlagos sikerű regénye után, 2001-ben írta meg a Titokzatos folyó című könyvét, mely egy csapásra meghozta számára a nem várt sikert.
Dennis Lehane: Titokzatos folyó
Alapjában véve a Titokzatos folyó egy eszeveszetten csavaros krimi, ugyanakkor a lélektani ábrázolás is mesteri szinten áll. A három főszereplőt először révbe ért, sikeres felnőttekként látjuk, de idővel kiderül, hogy mindegyikük élete egy-egy tragédia, mely a cselekmény előrehaladtával egyre elkeserítőbb, és vészterhesen robog a szomorú végkifejlet felé. A szerző a könyv megírásához rendőrnyomozói segítséget is kapott, és ez látszik is a nyomozás aprólékos, alapos leírásán, ami bizony kevés krimiben ilyen magas fokon kidolgozott. Valójában három műfaj kapcsolódik össze a Titokzatos folyóban: a krimi adja a vázat, a lélektani irodalom és a görög drámák sajátossága pedig magát a testet, mely minden giccs nélkül is mesterien kidolgozott. A barátság, a szeretet és a gyűlölet egy olyan robbanó elegyet alkot a könyvben, mely a szerzőt rögtön megérdemelt helyére, a kortárs bűnügyi irodalom nagyjai közé emelte.
A könyvből azóta már film is készült, Clint Eastwood rendezésében, Sean Penn, Tim Robbins és Kevin Bacon főszereplésével, és az első két színész Oscar-díjat is kapott a felejthetetlen alakításért. Igaz, rohanó világunkban egyszerűbbnek tűnik megnézni egy filmet, mint elolvasni egy könyvet, én viszont azt ajánlom, a könyvet se dobjuk sutba. Igaz, a film is nagyszerű alkotás, de ne felejtsük el: a regény sokkal alaposabb, és jobban képes átadni a mű által sugallt érzést. Mindamellett, hogy a filmből nem tudhatjuk meg az egyes szereplők gondolatait, több részletet nem is vittek át a vászonra. Tizenhat éven felül bárkinek tudom ajánlani. (Agave Könyvek, 2004, 353 old., fordította: Pék Zoltán)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.