„Úgyse mersz rágyújtani, tudtam hogy gyáva, suttyó alak vagy! A múltkor is, amikor a petárdákat vettük, nem merted őket a parkolóban az autó alá dugni… Ha most azonnal nem adod kölcsön a nyakadban lógó mobiltelefont, tuti hogy megmondom az iskolamesternek, hogy a tiéd volt az a piros festék, amivel bekenték a lépcsőfeljáró falát… Nem te voltál a múltkor az, aki az edzőcuccaim közt kotorászott?!“
Csökkenthető a diák agressziója?
KI AZ IGAZI AUTORITÁS?
„Elsősorban arra szerettem volna ráirányítani a diákok figyelmét, hogy nem minden esetben van szükség a pedagógusra, hogy egyfajta igazságszolgáltatóként szétugrassza a verekedőket, mint felsőbb autoritás. A korosztályukon belül történő problémakezelés elsősorban arra jó, hogy megtanulják a tetteikért vállalni a felelősséget, szükség esetén akár a társaik helyett is. A konfliktuskezelés tanulását iskolákon belül mindig egy-két érdeklődést mutató pedagógus bevonásával igyekszünk népszerűsíteni. A módszernek köszönhetően öt év alatt némely iskolákon, ahol nemzetiségi és etnikai súrlódások is akadtak szép számmal, 50-80 százalékkal sikerült csökkenteni a diákok társaikkal szembeni agresszióját!“ – jegyezte meg Iveta Mikulová, aki állítja, hogy az alapiskolás és középiskolás tanulók, diákok igazságérzete rendkívül fejlett, éppen azért van szükség arra, hogy meglátásaikat másokkal is közöljék. A tanulók, akik részt vettek iskolán kívüli egy-két napos konfliktusoldó tréningeken, vagy az etikai oktatás, esetleg osztályfőnöki óra keretében hallottak róla, odahaza a családi és baráti körben is alkalmazni tudják a tanultakat. „Országos viszonylatban, összesen tizenhárom középfokú intézményben – mezőgazdasági, építészeti középiskolában, ipari iskolákban és gimnáziumokban – és néhány alapiskolában is bevezetett program során, eddig összesen ötszáz diák vett részt a képzésben, melyre a PDCS programján belül mára elköltöttük a rendelkezésünkre álló anyagiakat. A programban iskolai pszichológusok is részt vettek. A peer-mediációról 2001-ben Léván tartottuk meg első országos konferenciánkat, melyet idén október 3-án követett a második szlovákiai nagy találkozó, immár Eperjesen” – jegyezte meg az országos koordinátor. Azokon az iskolákon, ahol már működnek peer-mediátorok, ott a polgári-, valamint városi szervezetek, és a szülők lelkes támogatásával folytatják a hatékonynak bizonyuló munkát.
IZGALMAS VITA ÉLESBEN
A diákok számára szemléletes, amikor a konfliktusmegoldást tanuló társaik előttük mutatják be, hogyan oldják az eleinte bonyolultnak látszó, de egymás véleményének megismerésével, egymás másságának elfogadásával mégiscsak kezelhető probléma körüli feszültséget. Itt jönnek rá, hogy a direktív konfliktusmegoldás mellett más orvosság is létezik a veszekedésre. A diákok nemegyszer egymás közül választották ki azt, akire a többiek is hallgatnak, aki számít a csoportban, hogy részt vegyen a képzésben. Azokon az iskolákon, ahol a tréning megtörtént, létrehozták a Mediátorok Klubját, és havonta egyszer találkoznak egymással. Minden évfolyamból, a középiskolákban pedig minden egyes szakirányzatból képviseltetik magukat a diákok. Ma már akad olyan alapiskola, ahol az öt év folyamán közel harminc vitás ügyet kezeltek úgy, hogy a végén a haragos diáktársak kezet ráztak, sőt alapos diskurzus során meghányták-vetették, valójában ki és miért kapta fel a vizet. Érsekújvárban eddig a Jedlik Ányos Ipari Elektrotechnikai Szakközépiskolában és a Gimnáziumban foglalkoztak peer-mediációval, de a közeljövőben szeretnék kiépíteni az iskolák egész hálózatát, ahol az ököljogról és az erőszakról már csak múlt időben akarnak beszélni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.