A Fed-kupa-mérkőzéseken a fekete és a fehér mellett már a rózsaszín dominált, Wimbledonban azért mégiscsak fehér lett a fehérsport. Hiába, a szabály az szabály, szigorúan előírja, miben jelenhetnek meg a hölgyek és az urak a szent füvön. Az All England Tennis Club az egyetlen, amely máig nem enged a huszonegyből, pedig a divat azért időközben a Church Roadra is becsempészte magát.
Csak Wimbledonban volt fehér a módi
Nosztalgiázás
A tervezők az idén a húszas évek divatját idézték vissza. Akkortájt dandy stílusú elegáns fehér zakót viseltek az urak, hozzá vasalós fehér pantallót. Ilyenben jelent meg a sport jelenleg legnagyobb egyénisége, a svájci Roger Federer, aki azon kívül, hogy ötödször nyert zsinórban, sorra döntötte a rekordokat, még ebben is kitűnt a többiek közül. A nőknél viszont, bár voltak kivételek és olyanok is, akik fölkavarták a port – Venus rövidnadrágot öltött, a francia Golovin pedig piros kerékpárnadrágot vett fehér ruhája alá –, visszatért a romantika, a rakott és a loknis szoknya.
A húszas években nem volt tornaruha, kötelező volt az elegáns fehér pulóver, hozzá kalapot viseltek a hölgyek és az urak. Némileg módosult az akkori kép, a teniszmódi praktikusabb lett. A játékos jól öltözött, de mégis kényelmesen érzi magát a pályán.
Az akkori Wimbledon szelleme, amelyet próbáltak megkoptatni az elmúlt években, újra visszatérni látszik. Még akkor is, ha a rendezők egyenruhája egy amerikai tervezőtől, Ralph Laurentól származik – 2010-ig ő öltözteti a wimbledoni urakat és hölgyeket – s az idén elegáns vonalú fehér lenvászon zakókkal egészítette ki. Nosztalgikus kollekcióját, amelyhez „a szent hely” tipikus színeit, a lilát, a fehéret és a zöldet használta, hatalmas arany- és ezüstszínű emblémákkal látta el, az amatőrök is megvásárolhatják.
A nagy négyeket, amelyek sorába Wimbledon is sorolható, nem csak a hagyománytisztelet jellemzi. A tervezők esetenként a legnagyobbak életéből merítik az ihletet, s mi tagadás, e téren is gazdag az ötlettár. A Puma cég a „French 77” kollekciója az argentin playboy Guillermo Vilasra (egykor a monacói Caroline hercegnő barátja volt) emlékeztet. A mai nagymenők is szívesen öltik magukra a Dolce&Gabbana cég elegáns és leheletfinom dolgait, amelyeket jó húsz évvel ezelőtt úgy jellemeztek, hogy szexis. A többi cég (Louis Vuitton, Prada, Gucci) is a hetvenes évek stílusához nyúlt vissza, de a divatszakértők szerint a mai teniszdivat azért mégsem lesz annyira előkelő, mint akkor volt.
Cégérdekek
A Grand Slam első rendezvényén, Melbourne-ben kezdődik a bemutató. Bár nem szentírás, de úgy tartják, a nagy négyek szabják meg, mi lesz abban az évben trendi. Az ottani 21 pálya amolyan kifutóvá válik, itt mutatják be a cégek, milyen lesz a kínálat. Azelőtt minden gyártó egy-két kollekciót dobott a piacra, manapság általában négyet, hogy aztán Párizsra, Wim-bledonra, majd az utolsóra, New Yorkra is jusson. A játékosok pedig, aszerint, hogy kinek kivel van szerződése, kötelezően ezt öltik magukra – jó pénzért. A legjobbak több millióért, ami persze, busásan megtérül a cégnek, ha azt vesszük, mennyit szerepelnek a legügyesebbek a képernyőn. A meccsek, amelyeket milliók néznek szerte a világon, a legnagyobb divatbemutatóvá váltak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.