Lehet a Madagaszkár mesénél viccesebb, szórakoztatóbb, ám ugyanakkor hasonlóan tanulságos történetet kitalálni? A válasz: igen. A Túl a sövényen című legújabb amerikai animációs film ezúttal az állatok szemével láttatja az embereket.
Csak azt vedd el, ami kell
Otthon az erdőben
A tavasz beköszöntekor Verne a teknőc felébreszti barátait, mivel 274 nap van hátra a télből, és élelmet kell gyűjteniük. Csakhogy amíg aludtak, az erdő végre egy hatalmas, zöld és sok levéllel megtűzdelt valami került. Ez maga a sövény. Amikor az állatok, Stella, a görény, a két oposszum, a tarajos sünök, Hami, a mókus felfedezik, elképednek és megijednek. Nevet adnak neki, mert azt gondolják, hogy így kevésbé lesz félelmetes.
Pityu sövényként elválasztja őket egy kertvárostól, ahol mindenütt igazán érdekes és furcsa lények élnek. Ezek azonban korántsem barátságosak. Ekkor érkezik hozzájuk Stikli, aki kihasználva az állatkák naivitását, behálózza őket az ismeretlen világ ínycsiklandozó ízeivel és ráveszi őket, hogy ne az erdőben, hanem a különös és veszélyekkel teli világban keressenek maguknak télirevalót. Kezdetben minden simán megy, ám Vernének gyanúja támad, mert bizseregni kezd a farkincája. Stikli, aki nemcsak boldogulni tanult meg az idegen környezetben, még jól is érzi magát a betonvilágban, ahol minden az evésről szól. Az állatkák minden szavát parancsként veszik és követik mindenhová. ĺgy gyűlik az elemózsia. Egy nap Verne, aki szerint valami nem stimmel Stiklivel, visszaviszi az elcsent eledelt, és ezzel egy fordulatokban gazdag, humoros és akciódús eseménykavalkád kezdődik. S vajon sikerül-e a mosómedvének leróni a tartozását? Otthonra talál-e Stikli a vadon élő állatok között, vagy az egyedüllétre van kárhoztatva? Mindez kiderül a filmből.
Bölcsességek humorba ágyazva
A több mint nyolcvanperces mese arról szól, hogy a világot más perspektívából nézzük. Görbe tükröt tart a fogyasztói társadalom elé, megmutatja miképpen élnek az emberek. Amit Stikli oly találóan jellemez: „Azért esznek, hogy éljenek. Mi azért élünk, hogy együnk.” Nagyjából ez kíséri végig a mesét. De leginkább a szereplő állatok jellemei érdemelnek pár szót. Itt van Verne, a bölcs teknőc, aki megfontoltan követi a természetet, s mindinkább a megfontoltságot helyezi előtérbe. Hami, a hiperaktív mókus pedig nagyon szerethető, bájos és csupa szív lény, aki odavan a barátaiért. Ám figyelme hamar elkalandozik. Elbűvöli minden. Habzsolja az életet. Ennek ellentételezése Stella, a borz, párját ritkítja, hiszen tisztában van saját tulajdonságaival. Azt mondja: „Ezeket a lapokat osztották nekem. Borz vagyok. Az emberek meglátnak és elrohannak. Ilyen az életem. Bűzlik, de tudom, hogy bűzlik, és el tudom viselni... De nem feltétlenül pozitív hangnemben.” A filmről azonban csak jókat lehet mondani. Vicces. Szórakoztató. Tanulságos. Arra tanít, hogy csak azt vedd el, amire valóban szükséged van. Nézzétek meg!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.