Cape Canaveral. A legelhanyagoltabb legénylakásra emlékeztetnek a Nemzetközi Űrállomás (ISS) munka- és lakóterei. A Föld körül majd 400 kilométeres távolságban keringő bázison folyamatosan dolgozó két űrhajós képletesen szólva valóságos szemétdomb tetején kénytelen élni.
Bordel az űrállomáson
Ennek a nagy rumlinak azonban nem az az oka, hogy a félévente cserélődő állandó legénységek tagjai – igaz, férfiak – utálnak takarítani, hanem az, hogy gyakorlatilag nincs hova kidobniuk a szemetet. Ez tulajdonképpen a sok közül az egyik kellemetlen következménye annak, hogy a Columbia amerikai űrrepülőgép tavaly februári katasztrófája után repülési tilalmat vetettek ki az űrsiklóflotta három másik egységére. Azt megelőzően rendtartási szempontból egyszerű volt a világ az űrállomáson. Az űrrepülőgépek évente hat-hétszer kötöttek ki az űrbázison. Amellett, hogy az ISS bővítéséhez szükséges nehéz szerkezeti elemeket, illetve a váltószemélyzeteket szállították az űrállomásra, egy-egy ilyen utat alapos nagytakarításra is felhasználtak. Az űrsiklók rakterében bőven elfért a két-három hónap alatt összegyűlt felesleges anyag. Azaz az űrrepülőgépek mintegy a kozmikus szemetesautó szerepkörét is ellátták.
De mióta az űrrepülőgépek nem repülhetnek, az orosz Szojuz űrhajók szállítják félévente a kétfősre redukált váltólegénységeket, és az ugyancsak orosz Progressz pilóta nélküli teherűrhajókkal juttatják el az űrhajósoknak a nélkülözhetetlen dolgokat, illetve viszik el a szemét egy részét. Ez azonban csak a töredéke a korábbinak, mivel a Progresszek raktározási kapacitása jóval kisebb az űrrepülőgépekénél, ráadásul a teherűrhajók kevesebbszer kötnek ki az űrállomáson, mint annak idején az űrsiklók. A bázison tartózkodó űrhajósok pedig nem dobhatják ki egyszerűen a világűrbe a hasznavehetetlen tárgyakat. Ugyanis a Föld körül már így is jelentős mennyiségű űrszemét kering, ami egyre komolyabb fejtörést okoz a szakembereknek. Ezek a vadul száguldó tárgyak bizony nagyon veszélyessé válhatnak, ha netán nagy sebességgel egy űreszközzel ütköznek.
ĺgy ha egy Progressz vagy Szojuz érkezik, intenzív hulladékszelektálás zajlik az űrállomáson. Ha mindentől nem is, legalább a legkellemetlenebb dolgoktól szabadulnak meg, így például a szennyes fehérneműtől, vagy az űrillemhely fémtartályaiban felgyülemlett „anyagtól”. Azonban már látszik a fény az alagút végén. A jelenlegi tervek szerint májusban ismét űrsiklót indítnak az ISS-re, ami azt is jelenti: végre valahára becsönget a bázisra az „űrtakarító néni”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.