Brüsszel. Megnagyobbodik Belgium: az ország területe június végéig 260 ezer négyzetméterrel fog nőni. A gyarapodás persze nem egy győztes háborúnak vagy valamilyen, eddig elfeledett békeszerződés napvilágra kerülésének köszönhető.
Belgium nagyobb lesz
Brüsszel. Megnagyobbodik Belgium: az ország területe június végéig 260 ezer négyzetméterrel fog nőni. A gyarapodás persze nem egy győztes háborúnak vagy valamilyen, eddig elfeledett békeszerződés napvilágra kerülésének köszönhető. Egyszerűen arról van szó, hogy az erős hullámok kezdik tönkretenni a leghíresebb belga kikötőváros, Oostende gátjait, s tenger ostromának visszaverésére a gátak előtti tengerszakaszt homokkal töltik fel. A Le Soir tegnapi beszámolója szerint egy közeli, a tengerben lévő homokzátony elbontásával a szakemberek összesen 600 ezer köbméternyi homokot szállítanak a parthoz, a legveszélyeztetettebb részekhez. Az így megemelt partszakaszból 260 ezer négyzetméter kerül majd napvilágra az apályok idején.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.