Az OpenAI szülői felügyeletet vezet be a ChatGPT-nél

ChatGPT

A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI szerdán bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket.

„A következő hónapban a szülők összekapcsolhatják fiókjukat tizenéves gyermekük fiókjával”, és „ellenőrizhetik, hogy a ChatGPT hogyan válaszol gyermeküknek a modell viselkedési szabályai alapján” – közölte az OpenAI egy blogbejegyzésben.

A vállalat szerint a szülők értesítést kaphatnak, ha a platform gyermekük beszélgetéseiben "akut szorongást” észlel, és ellenőrizhetik a fiók beállításait.

Gyermekük halála után egy 16 éves kaliforniai fiú szülei augusztusban pert indítottak az OpenAI ellen, azzal vádolva a céget, hogy a ChatGPT részletes utasításokat adott fiuknak az öngyilkossághoz.

A mostani bejelentés „valóban a legszükségesebb minimum” – mondta Melodi Dincer ügyvéd, aki a szülőkkel és egy egyesülettel együtt vitte az ügyet bíróság elé. Úgy vélekedett, az ilyen intézkedéseknek már régóta érvényben kellene lenniük, egyben kétségét fejezte ki az OpenAI által bevezetett korrekcióval kapcsolatban.

„Továbbra is fejlesztjük modelleinket, hogy jobban felismerjék a mentális és érzelmi szorongás jeleit” – írta a cég blogbejegyzésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?