2005 nyarán néhány egyetemista úgy döntött, hogy szeretnének segíteni az ifjúságon, szeretnék megismertetni velük az európai kultúrát. Ennek érdekében létrehozták a Pontus Iuventae Ifjúsági Alapítványt, amelynek legfőbb célkitűzése az ország fiataljainak integrálása az európai vérkeringésbe.
Az Ifjúság Hídja
Önkénteseket várnak
Különféle konferenciákat tartanak, amelyek a munkavállalás, az esélyegyenlőség, a globalizáció, a környezetvédelem és a kultúra témáit dolgozzák fel. Emellett ifjúsági csereprogramokat is szerveznek külföldi partnerszervezeteik segítségével. Minden ilyen jellegű program egy adott témakört jár körül, a cseréket pedig az Európai Unió valamely tagországában, vagy az unióval szerződött más európai országban bonyolítják le. De ha valaki több időt szeretne külhonban tölteni, akkor az alapítvány segítségével részt vehet az Európai Önkéntes Szolgálat munkájában is, ami által több hónapig élvezheti valamelyik ország vendégszeretetét.
Esélyegyenlőség
A Pontus Iuventae programjain kizárólag tagok vehetnek részt, akik vannak is szép számmal. A másfél év alatt háromszázra nőtt a regisztráltak száma. ĺgy ők már pályázhatnak a most aktuális görögországi szakmai gyakorlatra is; az elmúlt hónapokban pedig Lengyelországba, Franciaországba és ĺrországba juthattak el az alapítvány által. 2006 februárjában egy kisebb csoport Svédországba kapott meghívást, ahol a rasszizmusról beszélgettek a fiatalok. Sőt, már hazánk is szerepelhetett vendéglátóként, hiszen tavaly tavasszal Budapest adott otthont az Esélyegyenlőség a XXI. századi Európában című konferenciának. Erre az eseményre meginvitálták a máltai, a török és az olasz társszervezetet, és a diszkrimináció problémáiról diskurálhattak az egy hetes program ideje alatt.
Az Ifjúság Hídja, vagyis a Pontus Iuventae Ifjúsági Alapítvány továbbra is várja az együttműködni kívánó fiatalokat, akik a honlapon való regisztrálással (www.iuventa.sk) válhatnak tagokká. (gr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.