Madrid. Az eddig ismert legrégebbi, 1,1–1,2 millió évvel ezelőtt élt nyugat-európai előember alsó állkapcsára és fogaira bukkantak kutatók Spanyolország északi részén, egy barlangban – jelentette a Nature című brit hetilap .
A nyugat-európai emberek elődje Burgos tartományban, a mai Atapuerca-hegységben élt.
Az első európaiak emberevők voltak
A nyugat-európai emberek elődje Burgos tartományban, a mai Atapuerca-hegységben élt. Mint az Eudald Carbonell és José María Bermúdez de Castro paleontológusok vezette spanyol–amerikai kutatócsoport a publikációban hangsúlyozza, e térségben találták eddig a legpontosabban datált bizonyítékokat Európa egykori benépesítéséről. A lelet mellett tűzkövek pattintására szolgáló kőszerszámokat és vágási nyomokat mutató állati csontokat is találtak. A Homo antecessor első, mintegy 800 ezer éves megkövesedett maradványait 1994-ben ásták ki az Atapuerca-dombság területén, és három évvel később mutatták be a közönségnek. A most felfedezetthez hasonlóan régi csontokat még nem találtak a kutatók, akik egyebek között azt is megállapították, hogy az első európaiak emberevők voltak. Elődeik Afrikából érkezhettek az Ibériai-félszigetre, talán a Közel-Kelet vagy a Kaukázus felől.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.