A görög úti cél idén nyáron jelentős visszaesést tapasztal a turizmusban a korai év eleji földrengések okozta aggodalmak miatt. A szigeten 10–25%-os csökkenést regisztráltak a látogatószámban, és sok külföldi lemondta a tervezett nyaralását.
Az egyik legnépszerűbb görög szigetet idén elkerülik a turisták

A főváros, Fira utcái júniusban szokatlanul üresek – írja az euronews.com. Bár az utóbbi hetekben nőtt az érkezések száma, az továbbra is elmarad a korábbi évek átlagától. Yannis Paraschis, a Görög Turisztikai Vállalkozások Szövetségének elnöke szerint a repülőjegyfoglalások 26%-kal csökkentek az év eleje óta, és nyárra is 7–8%-os visszaesést várnak, ami összesen 10–15%-os kiesést jelenthet.
Antonis Pagonis, a Santorini szállodaszövetség elnöke ennél is nagyobb csökkenést becsül: „A beutazások összesített visszaesését 20–25%-ra tesszük, jelenleg pedig inkább 25–30%-kal vagyunk lejjebb.” Pagonis hangsúlyozta, hogy Santorini évente több mint hárommillió turistát fogad, ami a görög turizmus mintegy 10%-át teszi ki – „Görögország nem engedheti meg magának, hogy elveszítse ezeket a bevételeket.”
A szigeten működő szállásadók most last-minute kedvezményekkel próbálják vonzóbbá tenni kínálatukat, hogy feltöltsék a kihasználatlan kapacitásokat. Bár a hajóforgalom továbbra is élénk – naponta három tengerjáró hajó érkezik –, a turisták tényleges költése visszafogottabb. Júliustól új „cruise tax” (hajós adó) lép életbe, de a hatóságok szerint ez már nem befolyásolja a 2025-ös szezont.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.