Az Agora irodahálózat célkitűzése a határokon kívül élő magyar fiatalok Magyarországgal való kapcsolatainak minél szélesebb körű ápolása, az információáramlás meggyorsítása érdekében a helyi ifjúsági, hallgatói és civil szervezetekkel való együttműködés, hatékony munkamegosztás kialakítása, határon
Az egyetemi tanulmányok segítése
Komáromban 2001. július 2. óta működik az iroda, amely a Tiszti Pavilonban nyert elhelyezést, a Selye János Egyetemért Alapítvánnyal egy épületben. A komáromi iroda számára a városban már több mint négyszáz hallgatóval működő Selye János Egyetemi Központ, a Calvin J. Teológiai Akadémia hallgatói, a középiskolák diákjai, a városban és környékén működő civil- és ifjúsági szerveztek közül kerülnek ki azok, akik a szolgáltatásokat igénybe veszik. Ugyanakkor élő és intenzív kapcsolattartásra törekszik az ország távolabbi régióiban, valamint a kapcsolatok tökéletesítésére és minél szélesebb körű kiterjesztésére.
Az iroda napi működését a szerteágazó feladatoknak való megfelelés jellemzi. Ellátja a Szlovákiai Magyar Ösztöndíjtanács titkársági feladatait, végzi az Oktatási Minisztérium határon túliak számára kiírt pályázatainak teljes körű adminisztrációját, tájékoztatást nyújt a magyarországi és más országokban való továbbtanulás feltételeiről, amely jelenleg, az egyetemi jelentkezési lapok beadásának közeledtével, az egyik legfontosabb szolgáltatások közé tartozik. Információt közvetít és tájékoztat a különböző magyarországi és hazai ifjúságot érintő eseményekről, programokról kiemelten érvényes ez a Komárom környéki és a vele szomszédos régióbeli programokra, hozzáférhetővé teszi a különböző pályázati lehetőségeket, tanári állásajánlatokat közvetít, szervezetek egymásra találását segíti, tevékenyen részt vesz oktatási programok meghonosításában. Napi, heti rendszerességgel végzett tevékenység a sajtószemle, az ifjúsággal, oktatással, kultúrával kapcsolatos hírekre koncentrálva, mely hírek megtalálhatók az www. agora-press. hu honlapon.
Az iroda közreműködésének köszönhetően megalakult 2001 októberében a Selye János Egyetemi Központ (SJEK) első hallgatói önkormányzata, felállt az SJEK ösztöndíjtanácsa, kialakításra került a hallgatók ösztöndíjazásának rendszere. 2002 nyarán az iroda képviseltette magát a Sziget 2002 Fesztiválon az Agora és a Metszéspont Iroda által felállított közös sátorban, valamint az Educatio 2002 oktatási kiállításon a Határon Túli Felsőoktatás standján, tevékeny szerepet vállalt az Egyetemi Központ keretein belül működő Mentálhigiéniás Központ felállításában.
A jövőt illető tervek között szerepel a mindennapi tevékenység mellett szenvedélybetegségekről szóló előadássorozat megszervezése, szlovákiai doktorandusz-tájékoztató összeállítása, az idénymunka feltérképezése Komáromban, az év második felében a SJEK számára karrierképzés megvalósítása. (óa)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.