Járókerettel közlekedik Harangozó Teri, aki múlt hét csütörtökén szenvedett autóbalesetet. A művésznő olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy négynapos kórházi ápolásra szorult, Suzukija pedig totálkáros lett.
Autóbalesetet szenvedett Harangozó Teréz
Az énekesnő szabályosan autózott barátnőjével és kiskutyájával a budapesti Dózsa György úton, amikor egy gépkocsi kanyarodott eléjük. A baleset után kiérkező mentők azonnal kórházba szállították a művésznőt.
– Nyugodtan autóztunk, amikor hirtelen egy Volkswagen vágott elénk. Nem én szabálytalankodtam, és ezt szerencsére a balesetet okozó fiatalember is elismerte. A karambol után azonnal mentőt hívtak a szemtanúk, és nemsokára a rendőrök is megérkeztek. Az ütközés akkora volt, hogy engem úgy kellett kisegíteni a roncsból. A lábam hatalmasra dagadt, a térdem alatt pedig elpattantak az erek. Iszonyatos fájdalmat éreztem. Szerencsére nem tört el a lábam, de ezt csak a kórházban tudtam meg – mondta Harangozó Teri, aki akkor is erős fájdalmakkal küzdött, mikor a baleset részleteit mesélte.
– Most sem tudok még rendesen járni, ezért járókeretet kell használnom. Az orvosok szerint feküdnöm kell, és úgy lesz a leggyorsabb a gyógyulás, ha felpolcolom és jegelem a lábamat.
Az énekesnő nagyon fél a komplikációktól.
– Most az a legfontosabb, hogy pihenjek. Persze még így is meglehet, hogy fel kell vágni a lábamat, nehogy trombózist kapjak – panaszolta a művésznő, aki reméli, hogy mihamarabb találkozhat közönségével. (bors)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.