Adventi kalendárium: Karácsonyi ének

Lelkünkben gyújts pici gyertyát, sokat. Csengess éjünkön át,
s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt.

Ezt a Babits Mihály-idézetet választottam, mert költészete közel áll hozzám, azon kevesek közé tartozik irodalmunkban, akik a legnagyobb gondolatokat és a legmélyebb érzelmeket képesek egyesíteni. Teszi mindezt a magyar nyelv eszközeinek virtuóz használatával. Az ünnepváró hangulatot a telefon türelmetlen hangja szakította félbe…. Ha nem szólt volna a telefon, akkor az üzletek kínálata, dekorációja, dallamvilága, a reklámok tömkelege rántott volna vissza a való világba, hiszen a világ fővárosaiban már kigyúltak a fények, New York, Párizs, Bécs, Budapest, Pozsony már karácsonyi lázban ég, a sugárutakat szegélyező fákon is ezrével ragyognak a több kilométer hosszú lámpafüzérek parányi izzói, és a fogyasztói társadalom vásárlási kedvének semmi sem szab gátat. Magam is szívesen állítanék egy mindenki karácsonyfáját valahol egy felvidéki faluban vagy városkában. Ágaira raknék sok vidám iskolát, ahol gyerek, szülő és tanító egymásba kapaszkodva készül az életre.
Lenne még rajta sok jó színház, mozi és múzeum, kitárt kapuiban nem állna jegyszedő.

Kellene még rá sok-sok ezer vers, hogy „meg ne görbüljön a világ gyémánttengelye”, meg sok millió okos könyv, hiszen régi bölcsesség, hogy a civilizációt csakis a kultúra mentheti meg. Ily módon megterhelve már nem szaporítanám szegény fenyő díszeit. A szociális hálót angyalhajként teríteném rá, hópihének két marokkal szórnám hegyébe az esélyegyenlőséget. Végül, az egészet befújnám a csend csillagporával, hogy az emberekbe és a jövőbe vetett hit vékonyka hangját meghallhassa az, aki keresi. Tetejébe pedig csúcsdísznek odaültetném „törékeny játékunkat”, a reményt.
Talán így szemébe mernék nézni Babits Mihálynak is.  

Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke