Az Arcade Fire dalai a kezdetekben a világhálón terjedtek, majd először az észak-amerikai kontinensen 2004 szeptemberében lemezen is megjelentek. A sikerszériát igazából a legtekintélyesebb független zenei honlappá előlépő Pitchforkmedia indította el.
A zseniális Temetés folytatása
A kezdetek
Az Arcade Fire 2003 nyarán alakult meg Montrealban. Egy házaspár köré verbuválódott: Win Butler és felesége, Régine Chassagne képezik a kreatív magot. Változó létszámú zenész segíti őket, köztük Win öccse, William. A fiatalokat a gyász hozta össze, Régine nagymamájának halálát zenéléssel próbálták meg feldolgozni. Rövid időn belül további két haláleset történt a közvetlen környezetükben, ezért bemutatkozó lemezük a Funeral (Temetés) címet kapta.
Funeral
A sötét alaphangulatú album szívfacsaró melódiákból összegyúrt remekmű. Az emberi érzelmek széles skáláján mozgó dallamvilág dinamikus zenei alappal társul. Változatos hangszerelés, energikus ritmusszekció jellemzi. A zene sok mindenre emlékeztet, például erős David Bowie hatása, mégis egyedinek hat.
Neon Bible
A közelmúlt nagy kérdése az volt, hogy a zseniális kezdést meg lehet-e fejelni, vagy legalábbis előrukkolni hasonló szintű folytatással. Ez utóbbi sikerült, többé-kevésbé. Butlerék a Neon Bible című második lemez törzsét egy üres templomban rögzítették, ezúttal is külső producer bevonása nélkül. A szövegvilágában személyes hangvételű Funeral után most főleg globális jelenségeket boncolgatnak, a világ égető problémáira fókuszálnak, a többek közt a bizonytalanságra, a katasztrófákra, miközben tovább erősödött az előző korongot jellemző apokaliptikus hangulat. A hangszerelés a stadionrock felé orientálódott, David Bowie hatása mellett megjelent Bruce Springsteené is. A hangzás az elsőhöz képest még öszszetettebb a Budapesten rögzített vonósbetéteknek, valamint az új hangszereknek: a templomi orgonának és a tekerőlantnak köszönhetően.
A szakma számos díjjal jutalmazta
A Funeralt a szakma és a közönség is számos díjjal jutalmazta, ennek ellenére az Egyesült Államokban csak az eladási lista 131. helyéig jutott. Az új album az USA-ban és Nagy-Britanniában egyaránt az ezüstérmes pozícióba iratkozott fel. A zenészek szerencsére nem szálltak el a sok dicsérő mondattól és a sikertől. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy a március 5-én kiadott második nagylemez promóciós koncertjeit általában úgy fejezik be, hogy az utcán rekedt rajongókhoz kivonulva eljátszanak még egy felvételt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.