Fel szeretnék tenni neked egy találós kérdést. Melyik az a test, amelyik hidegben összehúzódik, melegben pedig kinyúlik? Na, ki tudja a választ? Hát persze, hogy a kutya. S ha már a tárgyak tágulásáról van szó, akkor nézzünk egy kísérletet arra, hogy mit csinálnak a fémek hő hatására.
A tapasztalaton alapuló tanulástól
Szóval, aki nem hiszi, járjon velem utána annak, hogy a fémek a melegben kitágulnak. Még mielőtt belekezdenénk bármibe is, szeretném leszögezni, hogy ehhez a kísérlethez nem árt némi szülői felügyelet is. Sőt, azt tanácsolom, hogy inkább velünk együtt csináld meg az alábbi mutatványt. A kísérlethez szükség lesz egy vágódeszkára, egy ötkoronásra és két gombostűre. Ha ezek megvannak, akkor irány a konyha és kezdjünk neki.
1. A húsvágó deszkába üsd bele kalapáccsal egymástól olyan távolságra a gombostűket, hogy közöttünk éppen hogy csak átcsuszszanjon az ötkoronás. Ehhez a munkafázishoz hadd adjak két jó tanácsot: egyrészt azt, hogy mielőtt nekikezdesz, kérdezd meg anyut, hogy kilukaszthatod-e a vágódeszkáját. Másrészt pedig nagyon vigyázz a kalapálásnál, nehogy ráüss az ujjadra.
2. Ha ezzel megvagy, akkor most egy nagyon komoly része jön a kísérletnek. Az ötkoronást fogd meg egy fogóval, tartsd gázláng fölé és számolj el tízig. Ennyi idő alatt kellőképpen felmelegszik a fém ahhoz, hogy bebizonyítsuk, hogy a fémek hő hatására kitágulnak. Amikor melegíted a pénzt, vigyázz arra, nehogy megégesd magad.
3. Szóval, ha elszámoltál tízig, akkor a fogó segítségével próbáld meg átcsúsztatni az érmét a két gombostű között. Na, mit tapasztalsz? Egészen pontosan azt, hogy tényleg nem tudod áthúzni az ötkoronást, mert a meleg hatására megnőtt a térfogata, így aztán szűk lett neki a hely.
Hogy mik vannak! Persze nem kell aggódnod, hogy a felmelegített pénzérme túlméretezett marad. Egyszerűen csak tartsd hideg víz alá, és máris visszanyeri eredeti formáját. Látod, ezzel a kísérlettel is bizonyítottuk, hogy hő hatására a fémek tényleg kitágulnak.
Remélem, élvezted ezt a kis mókát, és legközelebb is velünk tartasz. Tudod miért: mert aki nem hiszi, az mit csinál? Hát persze, hogy utánajár. Mondjuk a jövő héten. (sn)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.