Panoráma

A sors osztja a lapokat

Isten dramaturgiája kifürkészhetetlen. A Latinovits Zoltántól származó idézet igazságát ezekben a nehéz időkben hatványozottan érezzük. Nincs a földkerekségen ember, akit ne érintene, méghozzá komplex módon, a járvány okozta csapás. Egyes esetekben saját fegyelmezetlenségünk a legnagyobb baj forrása, máskor a helyzet kiváltotta tehetetlenség, az ellenőrizhetetlen egyéni és társadalmi-gazdasági problémák által kialakult létbiztonság elvesztése.
Judit Stangová
Urbán Klára

2022. január 23. 19:16

Judit Stangová
Judit Stangová két év után tölthette a karácsonyt anyukájával. Judit életét is felforgatta a pandémia: hiányzott a társasági élet, a barátok, a család, a mozgás...   - Családi archívum

Százszámra hozhatjuk a példákat. Enyhébbeket, amik ugyan áthúzták számításainkat, de túléltük a Covidot, s olyanokat is, amelyek, bár elkerültük a lélegeztetőgépet, veszélybe sodorták létünket, a család életét, mentális egészségét. Ismerek olyan sikeres cseh szállodaigazgatót, aki az elmúlt években Barcelonában, Lisszabonban vezetett luxusszállókat, hazatérve pedig a Magas-Tátrában, de nem bírta elviselni, hogy a válsághelyzetben számos kollégájától meg kell válnia. Az elbocsátásokat még tetőzte, hogy Prágában élő édesapja covidos lett, s ő úgy érezte, ott a helye mellette, három hónapig gondozta, mégsem tudta megmenteni. És a szállodai munkahelyeket sem, ezért maga távozott székéből. Felesége, bár három gyermeket nevelnek, már előtte bérbe vett egy tátraalji kis panziót, s a turisták kedvelt helyévé varázsolta. Mire így lett, betört a járvány, a zárlat... Nemcsak itthon, hanem külföldön élő hazánkfiaiba is bele-belerúg a sors, de minden élettapasztalat, legyen bármily tragikus is, tanulságot tartogat számunkra. A sorsfordító pillanatok arra késztetik az embert, hogy önvizsgálatot tartson, és szemléletet, sőt, akár otthont vagy országot váltson. Nem számít, mennyire szeretnénk uralni az életünket, mindig lesz egy kis darab, ami felett nem lesz uralmunk.

Elveszítette állását

Judit Stangová két év után tölthette a karácsonyt anyukájával. A Privigyéről származó műépítész az ezredfordulón ment ki Londonba, akkor még egyetemistaként, hogy tökéletesítse az angol nyelvtudását. Négy hónapig volt bébiszitter, közben egy nyugat-londoni kis műépítészeti cégnél talált részmunkaidős állást, ahol minden nyári szünetben gyakorlatozott. Az egyetem elvégzése után a cég segítségével munkavízumot kapott, s 2002-től az angol fővárosban él és dolgozik. Mivel a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Műépítészeti Karán szerzett diplomáját elismerték, nem kellett különbözeti vizsgát tennie. Judit életét is felforgatta a pandémia: hiányzott a társasági élet, a barátok, a család, a mozgás.

 Az első szörnyű helyzet az volt, amikor bezártak bennünket otthon, nem mehettünk ki, nem találkozhattunk a barátainkkal. Egyedül élek, így a magány volt az egyik legelviselhetetlenebb számomra. A másik pedig, hogy bezártak az edzőtermek. Előtte ötször-hatszor jártam fitneszbe, kétszer karatéra, épp a Covid előtt szereztem meg a második fekete övet. A lockdown alatt csak otthon sportolhattam, egyébként hivatalosan egy óra volt a kimenő. Vettem egy tornaszőnyeget, volt 5 kilós súlyzóm, ami nem sok, de meg kellett vele elégednem. A kis dolgozószobámban próbáltam heti 5-6-szor edzeni, de ez nem helyettesítette az edzőtermi foglalkozást.


Utolsó csapásként Judit elveszítette az állását. „Egy hónapig otthonról dolgoztunk, de fokozatosan veszítettük el a klienseket, egyre kevesebb lett a munka. Két hónapig a Koronavírus Állásmegtartási Rendszer keretében a kormány egy bizonyos összegig refundálta a bérek 80 százalékát (ún. Furlogh Scheme), de júniusban elveszítettem a munkám. Négy hónapig voltam munkanélküli, s az igazat megvallva, nem volt ez rózsás időszak! Bár a helyzet nem javult, kevés volt a munkalehetőség, rendszeresen küldtem el különböző cégekhez az életrajzomat, az alatt az idő alatt 350-et, s ezek 10 százalékára kaptam választ, hogy sajnálják, de jelenleg nincs szükségük senkire.

Kitartásom, türelmem végül sikerrel járt, az építőiparban fokozatosan javult a helyzet, s októberben ajánlottak egy szerződést négy hónapra, amit további ötre meghosszabbítottak. Időközben tovább kerestem állandó munkát, s végül számtalan állásinterjút abszolválva egyszerre három ajánlatot is kaptam. Nem volt könnyű a döntés, de úgy gondoltam, legjobb lesz, ha azt a céget választom, amelyben tavaly májustól dolgoztam, de most már állandó munkatársként.”

Judit számára is óriási sokkot jelentett az elszigeteltség, nem láthatta anyukáját, sem a Csehországban élő lánytestvérét. Mégis ők és a barátai voltak azok, akik tartották benne a lelket. És fordítva... „Szerencsére a videóbeszélgetések révén láthattuk egymást, felvehettük a telefont, ha mondani akartunk valamit egymásnak, ott voltak, vannak a közösségi oldalak. Igaz, hogy a közvetlen kapcsolatot, a találkozást, az együttlétet semmi nem pótolhatja, de ha hallottam anyukám, aki egyben a legjobb barátom, hangját, s mindig pozitív volt a kicsengése, optimistább lettem magam is. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy van, aki segíts áthidalni ezt a szörnyű időszakot...” Talán épp a megsokasodott beszélgetések, videókapcsolatok révén döbbent rá, hogy van ebben a nyomorúságban valami pozitívum: az otthonról végzett munka révén ajándékba kapott napi két óra, amit egyébként utazással töltött volna. Most ez az övé és a szeretteié.

Judit optimista maradt. Ezt arra alapozza, hogy amint lehetett, mindjárt megkapta a Covid elleni oltásokat, s bár Londonban a fertőzöttségi adatok az elmúlt év végén is magasak voltak, a mortalitás csökkent. Azok aránya, akik túl vannak a második oltáson, 80 százalék, azoké pedig, akik már a harmadikon is, 60 százalék. Igaz, hogy az ottani emberek felelősségérzetétől sincs meghatva: „Az üzletekben, nyilvános közlekedési eszközökben kötelező az arcmaszk viselete, de sokan nagyon fegyelmezetlenek, az emberek ötven százaléka semmibe veszi az intézkedéseket...”

Janko Szilvia imádja a tengert, szenvedélyes hullámlovas, legszívesebben ott élne, ahol mindennap szelheti a hullámokat. Barátjával Malagától nem messze töltötte az év végi ünnepeket. Egy lakást béreltek, nem voltak emberközelben, hogy kerüljék a veszélyt. - Családi archívum

Lyukba szorult motoregér

Janko Szilvia a barátjával Malaga közelében töltötte az ünnepeket. Nem szállodában, hanem egy lakást béreltek, nem jártak restibe, a tengerparti sétányon ülve ebédeltek, vacsoráztak. Nem voltak emberközelben, hogy kerüljék a veszélyt. A 33 éves Szilvia imádja a tengert, szenvedélyes hullámlovas, legszívesebben ott élne, ahol mindennap szelheti a hullámokat.

Szilvi 2013 júniusától él Németországban. Két évvel fiatalabb húgával, Ágival itthon kosárlabdáztak, rövid időre az ifiválogatottba is bekerültek. Szilvi 18 évesen sportösztöndíjjal kiutazott az Egyesült Államokba (egyébként a háromgyermekes Ági ma is ott él, Szilvi hat évig csak videón látta őket), de a sors közbeszólt, megsérült, hazajött. Elkeseredve, mert nem fejezhette be az egyetemet, és szertefoszlott nagy álma is, hogy a híres női profiligában, a WNBA-ben játszhasson. Fél évig volt itthon, dolgozott, aztán követte édesanyját, aki akkor már Németországban edzősködött és tanított. Az anyuka, a Losoncról származó Dora Ágnes Pozsonyban testnevelés–német szakon végzett, s egykor válogatott atléta volt, kitűnő távolugró. Ma Kalondán él.

A lánya hangjában érződik, hogy az emlék ma is fájó, de mégis rákérdezek, hogy mi volt a sérülés. „A térdem. Az orvosok azt mondták, örülhetek, hogy járni tudok. Tizenkilenc évesen ilyet hallani megsemmisítő. Még utána is jó ideig fájt a térdem, akadályozott a járásban. Olyan voltam, mint a lyukba szorult motoregér.”

Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását, de ahogy Machiavelli mondja, „nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni”.

„Nem az az ember vagyok, aki csak azért csinál valamit, hogy dolgozzon. Anyukám tanácsára kihasználtam sportolói előéletemet, elkezdtem dolgozni egy stuttgarti fitneszközpontban, s közben főiskolára jártam.” A „tananyagot”, aminek segítségével megszerezte az általánosan érvényes alapokat, magán is kipróbálta. A térdsérüléséből indult ki, de lassan-lassan egyre mélyebbre ásta magát, nemcsak a terápiai módszerekben, hanem a táplálkozás, az életvitel, a mentális egészség terén is. Az orvosok annak idején azt mondták, hogy esetében semmit nem lehet tenni, megpróbálhatják a műtétet, de kérdéses. Nem ment el operációra, kemény, fegyelmezett és kitartó munkával rendbe hozta magát, s ma nem korlátozza a régi sérülés. Ráadásul azzal, amit saját magán megtapasztalt, manapság másokon is segíthet. „Ha valaki azzal jön hozzám, hogy ezzel nem lehet mit kezdeni, csak legyintek, hogy egy fenét, mindig van megoldás, csak meg kell találni, milyen pedagógiai és pszichológiai módszerrel.”

A járvány alatt Németországban is bezártak a fitneszek. Nehéz idők voltak, Szilvia, aki Stuttgartban erdőközelben lakott, túrázni járt, egy hétig szörfözött a Kanáriszigeteken. Az volt a szerencséje, hogy nem vállalkozói, hanem alkalmazotti viszonyban volt, így a munkáltatója a bére bizonyos százalékát megtérítette, ráadásul ún. Kurzarbeitergeld is megillette. „Hálás voltam érte, mert nem mindenkinek volt ilyen esélye, vannak kollégáim, akik vállalkozói szerződéssel dolgoztak, s munkanélküli segélyen végezték.”

A szomszédból is nehéz hazajutni

A pardubicei kórház laboránsával 24 órás ügyelet után beszélgettünk. Botos Petra helyzete is bonyolultabb a járvány alatt, akárcsak kollégáié, mert sokan kiesnek, s őket pótolni kell. Nem kommentálja, csak nagyot sóhajt. Ez mindent elárul. Ők nem Covid-tesztekkel foglalkoznak, hanem a testnedvek klinikai-vegyi elemzését végzik. „Manapság nagyon kevés az igazi laboráns munka – jegyzi meg –, minden automatizált. Amikor még iskolába jártam, mindent elő kellett készíteni, most már megkapjuk a vérmintát, betesszük a gépbe, és kész. Ezáltal ki van zárva az ember általi hiba.”

Petra élettársával és 11 éves kislányukkal, Jozefínával Pardubicéhez közel, Chrudimban él, s nem messze, már saját otthonában, első házasságából származó 33 éves Csaba fia is, aki programozó, nős, és saját kis céget vezet. A borsi születésű hölgy – a szülei most is ott élnek – Kassán végezte el az egészségügyi középiskolát, majd a klinikai biokémiai specializációt, s a Šafárik Egyetem laboratóriumában kezdett dolgozni. Volt férjével került Brünnbe, végül Chrudimban kötött ki. Az élettársával, aki a mezőgazdasági kamara igazgatója a városban, a szülőföldjétől távol – egyébként lánytestvére Nagyszombat mellett él, csak a fivére, József maradt a szülők közelében – is megszervezték az életüket, rengeteget jártak színházba, hangversenyre, lóversenyre, különböző akciókra. Egyszerre minden másképp lett. „Egy felnőtt csak meg tudja magának magyarázni a helyzetet, a kislányunkkal már nehezebb volt megértetni. Bezárták az iskolát, elszigetelték egymástól a gyerekeket, nem járhatott a megszokott táborba, hiányzott a szociális kapcsolat. Van egy víkendházunk 30 kilométerre innen, oda néha meghívtuk a barátnőit, de így is érezhető a hiány. A tanárnő is mondta szeptemberben, hogy nehéz volt a gyerekeknél a közösségbe való visszatérés, a napirend megszervezése, a motiváció fenntartása.”

Petra élettársával és 11 éves kislányukkal a csehországi Chrudimban él. Korábban rendszeresen ellátogattak a Bodrog menti faluba, Borsiba. A járvány miatt tavalyelőtt nem jutottak el a szülőkhöz. Tavaly egyszer. - Családi archívum

Petráék azelőtt rendszeresen ellátogattak a Bodrog menti faluba, Borsiba, II. Rákóczi Ferenc fejedelem szülőhelyére. Az elmúlt két évben nehezen viselték az elszigeteltséget, tavalyelőtt nem jutottak el a szülőkhöz. Tavaly egyszer. A nagyszülők már nem fiatalok, ráadásul az egészségük sem a legjobban szolgál, az, hogy nem látogathatta a szüleit, óriási stresszhelyzet elé állította Petrát. „Az ember ideges, nem tudja, mi történik velük. Én eléggé kötődöm édesapámhoz és édesanyámhoz is, és bár gyakran beszélgetünk telefonon, az nem ugyanaz. Azelőtt ők is el-eljöttek, de édesanya bevallotta, hogy már fárasztó neki a hosszú út. Nem vagyok izgulós, de ha betegek, azt nehéz messziről megélni, mindent csak közvetve tudok meg. A bátyámtól, aki nagyon sokat segít, mindig ott van, ha szükség van rá. Egyébként Csaba fiam az ő Gyuri fiával mindig együtt töltötte Borsiban a nyarat, és máig megmaradt köztük a szoros kapcsolat.”

Petra a munkájában és személyesen is találkozott a vírussal. Súlyosabb volt a lefolyása, de a monoklonális ellenanyagok segítettek, s főleg az, hogy már be volt oltva. „Már az elején mondtam, hogy ha meg is kaptam az oltást, az nem azt jelenti, hogy nem kapom el a vírust, hanem azt, hogy nem kerülök életveszélybe.  S be is igazolódott. A kislányomnak eleinte nem volt semmi tünete, Jozefínánál a harmadik hét után azonban történt valami, s az orvosok sem tudják megmondani igazán, hogy mi, a vírus hívta-e elő, vagy valami egyéb okozta. De nála nagyon súlyos volt a helyzet, kórházba került, s az egész család aggódott érte.” Érzem, hogy az anyuka nem szívesen emlékezik a történtekre. A borsi nagymamától, Figura Katikától tudom a részleteket, azt, hogy mit élt át akkor a család. 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a párt Országos Tanácsa előtt (Fotó: Szövetség Facebook-oldal)

A Szövetség két megyeelnökjelöltet biztosan állít

majomhimlő

Mik a majomhimlő tünetei, és mennyire kell félni a betegségtől?

Volodimir Zelenszkij

Zelenszkij: Csakis a diplomácia vethet véget az ukrajnai háborúnak

koronavírus-vakcina

Jön a majomhimlő elleni vakcina, az Egyesült Államok már bevásárolt belőle

sándor pál

Minden filmjéhez az életét adja

fsykgdvsyjk

KVÍZ: Te tudod, mire használjuk ezeket a szépségápolási eszközöket?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.