Álom és a valóság
A NOVELLAPÁLYÁZAT GYŐZTESE
Nemrég még az ágyában feküdt. Tamással álmodott. Tomi este részegen jött haza. Jól összevesztek. Utána kidobta a házból. Hogy megnyugodjon, készített magának egy teát, és mellé bevett két erős nyugtatót. Ezután elővett egy újságot. Olvasás közben nyomta el az álom. A telefon csörgésére riadt fel. Épp azt álmodta, hogy valamelyik ismerőse halálát közölték vele.
A kagylóból jövő hang röviden közölte vele: menjen erre és erre a helyre, ekkor és ekkor…
Most hogy itt volt, valami rossz érzés kerítette hatalmába. Valaki elé lépett, és az őszinte részvétét nyilvánította ki. Őt követte. Még mindig kába volt a gyógyszerektől. Megmutatták neki Tamást.
– Ismeri őt? – ütötte meg a kérdés a fülét. Alig láthatóan igent bólintott. Valamit még magyaráztak, de ő már nem figyelt. Tamás fölé hajolt. Gyengéden végigsimította az arcát. Zavartan néztek rá a körülötte állók. Nem tudta eldönteni: álmodik-e még vagy ez itt a durva valóság…
Érezte, ahogy valaki gyengéden belékarolt és az ajtó felé vezette. Tett még néhány lépést, majd tehetetlenül összecsuklott.
Novellapályázatunk győztese a tardoskeddi Balogh Katalin lett, neki az AB-ART könyvkiadó könyvcsomagját küldjük. Köszönjük a beérkezett írásokat. A jövő héten ismét játszunk majd, tartsatok velünk!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.