Hamarosan felnyitják az egyik legnagyobb, fél évszázada lepecsételt időkapszulát

.

Egy különleges időutazás vár ránk 2025. július 4-én: fél évszázad után végre felnyitják a világ legnagyobb időkapszuláját az amerikai Nebraskában. A helyiek és az örökösök izgatottan készülnek a pillanatra, amely nemcsak a múlt emlékeit, hanem egy ember rendkívüli örökségét is feltárja.

1975-ben Harold Keith Davisson, az amerikai Nebraska állambeli Seward városának lakója és egykori bolttulajdonos úgy döntött, hogy az üzlete előtti előkertben elhelyez egy hatalmas, 45 tonnás páncélszekrényt. „Azt akarta, hogy az unokái tudják, milyen volt az élete 1975-ben” – mondta lánya, Trish Johnson a Roadside America oldalnak. „Meg volt győződve róla, hogy nem fognak emlékezni rá.”

És valóban, rendesen odatette magát. Egy szokásos időkapszula helyett a Guinness-rekordok könyve szerint a világ legnagyobb időkapszuláját hozta létre, amelyért 1977-ben hivatalosan is elismerték. Nem sokkal később azonban jelentkezett a georgiai Atlanta városában működő Oglethorpe Egyetem, amely szerint az ő „civilizációs sírjuk”, amelyet 1940 májusában zártak le, nagyobb térfogatú. Davisson erre azzal érvelt, hogy az nem valódi időkapszula, mert csak egy helyiség az egyetemi épületen belül.

A Guinness végül lezárta a vitát: teljesen megszüntette a „legnagyobb időkapszula” kategóriát. Davisson azonban nem adta fel – az eredeti kapszula fölé egy betonpiramist építtetett, és újabb tárgyakat helyezett el benne. Bár ma már nem szerepel a Guinness könyvében, ez a kapszula a mai napig a világ legnagyobbjaként van számon tartva. A tervek szerint 2025. július 4-én nyitják fel.

A kapszula belsejében több mint ötezer, az adott korból származó tárgy található – például bikini, virágmintás férfi fürdőnadrág, egy teljesen új Chevrolet Vega autó és egy motorkerékpár. Az eredeti kapszulát eddig még senki sem nyitotta fel, de a fölé épített piramist tavaly, a nagy esemény főpróbájaként, már feltárták. A helyiek hat órán át bontották a betont, míg hozzáfértek néhány kézzel írt levélhez, a helyiek által készített falfestményekhez és egy poros Toyota Corollához, amely már kissé megkopott.

Míg a kapszula hivatalos felnyitására a következő hónap elején sor nem kerül, annak pontos tartalma továbbra is rejtély. Johnson azonban biztosította a Roadside America szerkesztőit, hogy édesapja nem csupán az üzletben megmaradt, eladhatatlan árut szórta bele – ahogy azt néha állítják róla. Harold Davisson 1999-ben hunyt el – éppen 25 évvel a kapszula tervezett felnyitása előtt. Halála előtt még figyelmeztette lányát, hogy a piramis belsejében nincs elég hely a kapszula normális megnyitásához, és lehet, hogy ismét fel kell törni a felső betont, hogy hozzáférhessenek a Chevrolethez, a motorhoz és a ’70-es évekből származó többi emléktárgyhoz. Kíváncsian várjuk, hogyan alakul majd a történet.

 

(pluska)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?