Pozsony. Egyre több felderített bűncselekmény, egyre több kábítószer-forgalmazással foglalkozó leleplezett bűnbanda – Vladimír Palko belügyminiszter szerint tömören ez jellemzi a rendőrség kábítószer-ellenes harcát az elmúlt időszakban.
A legnagyobb fogás: negyvennyolc kiló heroin
A rendfenntartók a kábítószer-ellenes harc terén a legkorszerűbb technológiát használják. A fővárosi kriminológiai intézet vegyi osztályának szakértői évente több mint 1500 eseten dolgoznak, az elmúlt évben csaknem 39 ezer mintát elemeztek.
Rendkívül pontos műszereket – például spektrométert – használnak, melyek segítségével akár egy izzadságmintából is meg tudják állapítani, az illető fogyasztott-e kábítószert. Minden minta azonosításához legkevesebb öt elemzést kell végezni. „Naponta legalább egy új, kábítószerrel összefüggő bűncselekményről szerzünk tudomást” – pontosított Palko.
Szlovákiában a kábítószerpia-cot nagyrészt családi alapon szerveződő, albán szervezett bűnözői csoportok tartják a kezükben, akik az úgynevezett Balkán-útvonalon hozzák be a drogot.
A legutóbb egy Közép-Szlovákiában tevékenykedő, kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnbandát leplezett le a rendőrség. A házkutatások során jelentős mennyiségű marihuánát foglaltak le. A banda hat tagját kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. „Évente több tucat ilyet leplezünk le” – dicsekedett Palko.
A rendőrség a legnagyobb sikerek között tartja számon a 2002-ben végrehajtott Sátán fedőnevű akciót, mely során az osztrák hatóságokkal együttműködve 48 kiló heroint szállító csempészbandát sikerült lefülelni. 2003-ban a Biliárd nevű akció során több mint 2,5 kiló heroint foglaltak le. Ilyen mennyiségből 8020 adagot lehetne gyártani, több mint 2,4 millió korona értékben. Az elmúlt évben a Moszkitó akció során pedig elkapták a nemzetközileg körözött Hevzia L.-t, aki Dél-Afrikából származó kokaint próbált az országba csempészni. A rendőrség akkor a házkutatások során összesen 1890 gramm 80 és 85 százalékos kokaint foglalt le.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.