Panoráma

A közemlékezet változó terei Pozsonyban

Csehszlovákia egy évszázaddal ezelőtti, fokozatos létrehozása-formálódása kapcsán vélhetően leginkább a 2018 októbere és 2020 júniusa közti időszak az, amikor 1918–1920 felső-magyarországi/(cseh)szlovákiai történéseit, folyamatait az érintett nemzetek körében a legintenzívebben idézik meg, értelmezik és emelik-emelnék (vissza) a köztudatba. Az alábbiakban pozsonyi példákkal foglalkozom.
ÚJ SZÓ ONLINE

2019. július 22. 07:00

- A szerző felvétele

Az 1918, 1919 és 1989 kerek évfordulóihoz kötődő „szellemipari” konjunktúra cseh, szlovák, magyarországi és szlovákiai magyar termésének (rendezvény, monográfia, tanulmánykötet, forrásközlés, visszaemlékezés, újraértelmezés, politikai nyilatkozat stb.) szakterületenkénti alapos feldolgozása, rendszerezése remélhetőleg a szlovákiai magyar tudományos életben is folyamatban van, de értelemszerűen e munka eredményei csak később jelennek meg.

Vannak azonban az évfordulós termés értékelésének-értelmezésének közvetlenebb, gyorsabb fórumai szlovákiai magyar viszonylatban is. Leginkább médiafórumok. Ezek ugyan vállaltan felszínesebbek, mint a tudományos feldolgozások, de a közélet, a közbeszéd és a publicisztika eszközeivel is felettébb fontos lenne a folyamatos reflektálás. Írásomban csak néhány pozsonyi összefüggéssel foglalkozom, a teljesség igénye nélkül említek közelmúltbeli mozzanatokat.

A Csehszlovák Köztársaság 1918. október 28-i prágai kikiáltásának 100. évfordulója kapcsán tavaly ősszel Ivo Nesrovnal akkori pozsonyi főpolgármester Tomáš Garrigue Masaryk csehszlovák elnöknek és a vele együttműködő, 1919. május 4-én Pozsonyivánkánál repülőgépével lezuhanó, életét vesztő Milan Rastislav Štefániknak közös emléktáblát helyeztetett el a Prímási palota oldalsó homlokzatán. (Nesrovnal a táblán a maga nevét is megörökíttette.)

Idén februárban volt a pozsonyi sortűz 100. évfordulója. Erről például a csalogányvölgyi temetőben lévő, csak a dátumot jelző, más feliratot nélkülöző emlékműnél tartottak megemlékezést (Brogyányi Mihály idegenvezető és helytörténész többedmagával hosszú évek óta szervez ilyen kegyeleti alkalmakat). A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás két (magyar és szlovák nyelvű) tematikus városnéző sétával emlékezett meg 1918–1919 pozsonyi történéseiről, s azon belül hangsúlyosan az 1919. február 12-i sortűzről, azaz más néven a „véres szerdáról”. Idén szeptemberben pedig a Pozsonyi Kifli többnyelvű kültéri (pop up) kiállítást szervez a sortűzről és koráról.
Tavaly a Matica slovenská mellszobrot állíttatott Samuel Zoch első, 1919-es pozsonyi csehszlovák zsupánnak Pozsony vármegye hajdani székháza, tehát a volt megyeháza falán, ahol Zoch a főhatalomváltást követően kialakította a székhelyét. (Később ebben az épületben működött a Szlovák Nemzeti Tanács, ezért régi parlamentnek is nevezik.)

A Pozsonyi Városi Múzeum Bratislava 1919 címmel tematikus időszaki kiállítással jelentkezett azzal kapcsolatban, hogy – az akkor egyébként szlovákul még Prešporok nevű – Pozsony 1919. január 1-jére a csehszlovák legionáriusok kezére került, tehát a formálódó Csehszlovákia része, február 4-től pedig egyben a szlovákiai rész adminisztratív központja lett. A kiállítás és katalógusa kitért a többnemzetiségű Pozsony kérdéskörére és a sortűzre is. A múzeum az 1919-ben az első csehszlovák intézkedések egyikeként létrehozott Komenský Egyetemről is szervezett kiállítást.

Idén a Vajanský rakpart, a Szlovák Nemzeti Múzeum rakparti épülete és a személyhajó-kikötő által határolt területet Masaryk térnek nevezték el. Arról a helyről van szó, ahol a Vajanský rakpartból elágazik a Fajnor rakpart, és a múzeumépület előtt maradt egy kis, később parkosított „spicc”.

Képzeletben álljunk meg a Masaryk téren, és ismertessük röviden az alakulástörténetét! Az 1919-es főhatalomváltás és a további történelmi-ideológiai fordulatok miatt igencsak szövevényes história.

Ahhoz, hogy tisztábban lássuk az összefüggéseket, előbb át kell lesnünk a közeli Ľudovít Štúr térre! Fadrusz János szobrászművész Mária Terézia-szoborcsoportja a Koronázásidomb téren (azaz a mai Ľudovít Štúr téren) állt 1897-től 1921-ig, amikor a csehszlovák időszak kezdetén szétverték. Már a Mária Terézia-szoborcsoport lerombolása előtt is felmerült, hogy a Fadrusz-mű helyén az új „republikának” kellene méltó emléket állítani, de valójában 1921 után körvonalazódott, hogy a téren a Csehszlovákia létrehozásában szlovák részről legtevékenyebb Štefánik szobrát állítsák fel. Bohumil Kafka cseh szobrászt bízták meg a feladattal. Štefánik szobra mögött egy oszlopon a cseh/csehszlovák címerállatnak számító oroszlán szobrát helyezték el, amely mancsával a csehszlovák címert tartja. Politikai ajánlásra az eredeti tervtől eltérően nem délnek – tehát az időközben a náci Németország részévé vált Ligetfalu felé – fordították, hanem keletnek. Kafka akkor már befutott művészként egyre késett a kivitelezéssel, s mire a szobrot 1938-ban felállították, rövid időn belül szétesett Csehszlovákia. Pozsony Duna-jobbparti, ligetfalui része a német Harmadik Birodalomé lett, és máig makacsul tartja magát az a városi legenda, hogy Adolf Hitler ligetfalui látogatásakor – a bal partot távcsővel szemlélve – meghagyta a „macska”, azaz a cseh/csehszlovák címerállatnak számító oroszlán eltávolítását. Tény, hogy az oroszlánszobrot 1940-ben eltüntették, az oszlopot pedig fokozatosan bontani kezdték. A téren maradó Štefánik-szoborral összefüggésben a háború alatti, Jozef Tiso-féle szlovák állam idején nem emlegették a Csehszlovákia létrehozásával kapcsolatos érdemeit, evangélikus származását stb., pusztán nagy szlovák személyiség szobraként értelmezték az alkotást. A második világháború utáni Csehszlovákiában Štefánikot idővel ideológiai alapon kirekesztették a kánonból, sorra eltüntették a vele kapcsolatos emlékeket. Említett pozsonyi szobrát is eltávolították (a szakirodalom nagy része szerint 1954-ben), később pedig minden jel szerint beolvasztották. Az oroszlánszobor 1988-ban, Csehszlovákia kikiáltása 70. évfordulóján „került elő” újra, akkor helyezték el a múzeum előtt, a mai Masaryk téren. Jött az 1989-es rendszerváltás, 1993. január elsejével pedig Csehszlovákia megszűnése. Amikor az Öreg/Régi híd (Starý most) és az Apollo híd közti dunai partszakasz közelében elkészült a Szlovák Nemzeti Színház új székháza és az Eurovea bevásárlóközpont, az ezen épületektől körülvett térre vitték át az oroszlánt, amelyet ott egy újonnan emelt oszlopra helyeztek. A címerállat elé pedig felállították a szocializmus idején beolvasztott Štefánik-szobor másolatát. A mai Masaryk téren csak az oszlop maradt. 2010-ben a pozsony–óvárosi önkormányzat jóváhagyásával, közadakozásból elkészült egy pozsonyi Masaryk-szobor másolata, és október 28-án, a közös csehszlovák állam kikiáltásának 92. évfordulóján azt avatták fel a mai Masaryk téren, amelyet akkor még nem nyilvánítottak térré. A szobor 1924-ben készült eredetijét a Pozsonyi Városi Múzeum őrzi, alkotója pedig Ladislav Šaloun cseh szobrászművész. A Šaloun alkotta eredeti a szakemberek álláspontja szerint nem volt kiállítható, ezért került az említett kis térre a 2010-re közadakozásból elkészített másolat. Az összegyűlt összeg egy részét tereprendezésre fordították, például el kellett bontani az időközben az Euroveához „költöztetett” oroszlánszobor múzeum előtti, korábbi tartóoszlopát.

S ha már Masaryk-szobor, az annak helyet adó teret is a volt csehszlovák elnökről nevezték el, főként a Štefánik kultuszát és a csehszlovák hagyományt határozottan felvállaló Polgári Konzervatív Párt (OKS) politikusainak a kezdeményezésére. A Matica slovenská nehezményezte, hogy a Vajanský rakpartból szakítottak ki egy részt ahhoz, hogy a csehszlovák állam egyik legfőbb képviselőjéről, Masarykról nevezzék el. Ez a Matica slovenská szerint érzéketlen lépés volt Svetozár Hurban Vajanský vonatkozásában. A tér elnevezése – szögezi le a szlovák kulturális szervezet – „paradox Vajanský és Masaryk viszonyára tekintettel, mivel köztük kölcsönös, szüntelen volt a kritika elsősorban a csehoszlovakizmus fellépő ideológiáját illetően”. Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy az első csehszlovák elnök sohasem ismerte el az önálló szlovák nemzet létét.

A Szlovák Nemzeti Múzeum említett rakparti épületét Milan Michal Harminc szlovák építész tervei alapján emelték (1924–28), és kezdetben Mezőgazdasági Múzeumként működött. Nem tudom, a tér elnevezésénél mennyire merülhetett fel szempontként az, hogy ennek a múzeumnak bizonyos értelemben a két világháború közti pozsonyi csehszlovák városfejlesztési szimbolikában is van szerepe. Nyugat felől ugyanis éppen Harminc épületével kezdődik az ún. kormányzati (vagy dunai) negyed, amelyet az első „republika” állam- és közigazgatásának a céljaira alakítottak ki zömmel cseh és részben szlovák építészek tervei alapján a Vajanský rakpart és folytatása, a Dosztojevszkij sor, valamint a Kórház utca (Špitálska) által határolt területen (az egyetem jogi kara, biztosítók, bankok, minisztériumok épületei stb.).

Az évfordulós példák felsorolásával és a Masaryk tér alakulástörténetének rövid vázlatával pedig eljutunk egy másik, éppen kibontakozófélben lévő vitához. Pavel Dvořák történész érdekes meglátását idézve képzeletben át kell sétálnunk a nála még „oroszlános térként” emlegetett új Masaryk térről a Szlovák nemzeti felkelés terére (Sznf tere, szlovákul Námestie SNP). Dvořák a Pozsonyról szóló, ötrészes várostörténeti munkája utolsó kötetében az 1992–93-as cseh–szlovák különválás előtti időszakról ezt írja: „Az oroszlános tér és a Szlovák nemzeti felkelés tere… néhány hónapon keresztül konkuráltak egymásnak: az oroszlán alatt gyülekeztek azok az emberek, akik Csehszlovákiában akartak élni, a szlovák nemzeti felkelés emlékművénél azok, akik önállóságot akartak. 1992 szilveszterére a Szlovák nemzeti felkelés tere diadalmaskodott – az új önálló állam, a Szlovák Köztársaság létrejöttét ünnepelte.”

A hosszan elnyúló, az egykori keleti városfalszakaszon kívül létrejött hajdani piactérnek – a mai Szlovák nemzeti felkelés terének – most csak a 20. századi múltjára utalnék röviden. Alsó, a Régi vásárcsarnok előtti részét Vásár térnek/Vásártérnek nevezték akkor, amikor 1919. február 12-én a pozsonyi magyar és német szociáldemokraták szervezte nagygyűlésén a csehszlovák karhatalom ellen is tüntető tömegbe lőttek a csehszlovák legionáriusok. Az első republika idején Köztársaság tér (Námestie republiky) lett a mai Sznf tere, de – az ideológiai váltásoknak megfelelően – volt Hlinka tér a Szlovák Néppárt volt vezetője, Andrej Hlinka lelkipásztor után, valamint Sztálin tér is a szovjet vezérre utalóan. 1989-ben a gyengéd vagy bársonyos forradalom legnagyobb nagygyűlései zajlottak ott. Igaz, a szónokok a tér felső, kiszélesedő részén, a partizánszobrok tövében léptek a tüntetők elé, ahol egyébként a személyi kultusz idején Sztálin később eltávolított szobra állt. A teret 1962-ben nevezték el az 1944-es szlovák nemzeti felkelésről, a partizán és az őt búcsúztató nők szoborcsoportját pedig 1974-re állították fel.

Matúš Vallo, Pozsony új főpolgármestere közösségi térré formálná a ma urbanisztikai szempontból valóban eléggé széteső közterületet.

A tér alsó, Régi vásárcsarnok előtti része (az egykori Vásár tér/Vásártér) az utóbbi években a street food és a spontán találkozás egyik élénk fórumává vált. Vallo – minden bizonnyal az 1989-es rendszerváltás közelgő 30. évfordulója kapcsán – a minap olyan javaslattal állt elő, hogy a Szlovák nemzeti felkelés tere vásárcsarnok előtti része Gyengéd forradalom tere (Námestie nežnej revolúcie) legyen (a szlovákiai magyar források a gyengéd forradalom és a bársonyos forradalom megnevezést is használják). „Ugyanúgy, ahogyan a Szlovák Nemzeti Múzeum előtti, nemrégiben átnevezett, T. G. Masaryk nevét viselő közterület esetében, 1989 novemberének eseményei is megérdemlik olyan közterület kijelölését, amely emlékeztetne a küzdelemre azért a szabadságért és demokráciáért, amelyben ma élünk“ – érvel a főpolgármester. 

A Szlovákiai Antifasiszta Ellenállók Szövetsége Pozsonyi Területi Bizottságának Elnöksége máris állásfoglalásban ellenezte Vallo felvetését. Hangsúlyozza, a közvéleménnyel és a szakértőkkel folytatott vita nélkül nem helyes, hanem erőszakos lépés volna az urbanisztikai szempontból egységes, már bevett nevű teret a javasolt új megnevezéssel két részre bontani. Figyelmeztet, az 1989-es forradalmi események súlypontja a tér felső része volt, nem pedig a Régi vásárcsarnok előtti. Az pedig mindenki számára világos, hogy a partizánszobros felső rész átnevezése az antifasiszta szövetség szempontjából elfogadhatatlan, hiszen az 1944-es felkelést a szlovák történelem egyik legfontosabb eseménysoraként értelmezik. A szövetség azt javasolja, hogy az 1989-es eseményekre más méltó közterület emlékeztessen Pozsonyban, például a Szabadság tér (Námestie slobody), ahol a bársonyos forradalomnak egyébként is emlékművet állítanának.

A mai szlovákiai és pozsonyi társadalom a Szlovák nemzeti felkelés teréhez értelemszerűen leginkább 1989 forradalmát, valamint a Ján Kuciak és Martina Kušnírová tavalyi meggyilkolása utáni tüntetéseket köti. Tény, 1919 régebben volt, és a főhatalomváltást meg az annak részét képező sortüzet a közelmúltig tabuizálták, ideologizálták, leginkább pedig agyonhallgatták a szlovákiai közvélemény előtt. Kérdés, hogy várható-e a tragédia bármilyen határozott újraértelmezése, minimum annak elfogadása, hogy ez is megemlékezésre méltó, megkerülhetetlen része a város történetének, mint például a zsidók és a romák haláltáborokba hurcolása, a németek és magyarok kiutasítása-kitoloncolása-kitelepítése, a csehek 1939-es kiűzése vagy éppen a részben szlovák polgári réteg pártállami, osztályalapú ellehetetlenítése. Mindenesetre a századik évforduló évében az 1919-es tragikus eseményeket is szem előtt kellene tartania a pozsonyi közvéleménynek és városvezetésnek, amikor bárminemű névváltozatásokat fontolgat. Másképp: helyet kellene végre keresni a városi szimbólumrendszerben a „véres szerdának” is, hiszen Pozsony múltjának szomorú, megkerülhetetlen mozzanata. 

Egy-egy állam, nemzet, város vagy közösség a világon mindenütt jelképekben is megnyilvánuló, folyamatos térkijelölést hajt végre. Szlovákia fővárosában az erősen rétegzett múltra, a közös értékekre és a társadalmi traumákra odafigyelve kellene formálni a közterek szimbólumrendszerét. Ilyen értelemben jó lenne, ha visszakerülhetnének eredeti helyükre az eltávolított, de meglévő és össztársadalmi-közösségi szempontból vállalható alkotások. A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás például szeretné, ha ismét eredeti helyére kerülne Batka János zenekritikus vagy Fadrusz János szobrászművész mellszobra. Úgy gondolom, ha Csehszlovákia kikiáltásának 100. évfordulója kapcsán Samuel Zoch pozsonyi csehszlovák zsupán emléktáblát kapott, Masaryknak és Štefániknak közös emléktáblát avattak a Prímási palota falán, Masarykról teret neveztek el, akkor – a csalogányvölgyi temetőben álló alkotáson kívül – valamilyen formában az 1919-es pozsonyi sortűz áldozatainak is emléket kellene állítani.

Korpás Árpád

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Pellegrini gyorsan fog reagálni,ha beigazolódik a Jankovskával kapcsolatos gyanú

Kizárt, hogy a Dron szennyezi a levegőt – állítja a gumifeldolgozó vezetése

Brazília elnöke engedélyezte, hogy a hadsereg is közreműködjön az esőerdőtüzek megfékezésében

Megújul a vágsellyei állomás

Liverpool–Arsenal rangadó a tévében

Vágányzár a Dunaszerdahely–Diósförgepatony szakaszon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?