Panoráma

A hazahívó szó – Beszélgetés Tiboldi Mária művésznővel

Tiboldi Máriát először kisiskolásként a budapesti várkerületi Kosciuszkó Tádé utcai iskola színpadán láttam szerepelni: a Jászai Mari-díjas színésznő, primadonna az egykori alma matere gálaestjén lépett fel. A közös múlt is motivált, amikor egy interjúra kértem fel életéről, gazdag pályájáról.
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2021. április 18. 08:00

A hazahívó szó – Beszélgetés Tiboldi Mária művésznővel
Tiboldi Mária a Csárdáskirálynőben. (Tiboldi Mária archívuma)

Első zenei élményei szülővárosához, Szolnokhoz kötődnek.

Közvetlen születésem után – a szó szoros értelmében – belepottyantam a zenébe. Ez kicsit szokatlan formában történt: édesapám fiúörököst várt, s mikor világra jöttem, olyan boldogtalan volt, hogy „sírva vigad a magyar” módjára három napig húzatta a cigánnyal. Ez a szerencsétlen kezdet később egy olyan oldhatatlan kötődéssé szelídült, ami végigkísérte életemet korai haláláig. Bohém természetű ember volt, remekül zongorázott, én meg örömömben ugráltam az ágyamban. Így hatéves koromra igencsak otthon voltam mind a klasszikus zenében, mind pedig az operettben és a magyar nótában. Testnevelő tanárként dolgozott, s a városban ő honosította meg a kosárlabdát 1942-ben, nevét a Tiboldi Tibor-díj örökítette meg, amit a megyei kosárlabdázásért legtöbbet tevőknek ítélnek oda évente. Amikor fáradtan hazatért, leült a hangszerhez. Kedvence Chopin Perc keringője volt, amit szinte mindennap eljátszott.

Mikor költöztek Budára?

1949-ben érkeztünk a fővárosba, a Kiss János altábornagy utcában találtunk albérletet – testvéremmel mi négyen, s nagyszüleimmel – egy családi villában. Jóllehet a városrész még romokban hevert, s nehézségekkel is szembe kellett néznünk, de egy gyerek soha nem foglalkozik azzal, milyen is az élet, ő éli a maga életét. Kalandokra is vállalkoztam, a padláson találtam egy nagy bőröndöt, ami temérdek színészfotót rejtett. A fellelés után délutánonként lopóztam a kincsekhez: Szeleczky Zita különösen tetszett, akkora szemei voltak, hogy majd’ kiestek a képből. Rajta kívül többek között Karády Katalin, Jávor Pál, Szilassy László mosolygott rám a portrékról. Ekkor ötlött fel bennem először a színpadi szereplés gondolata, amit gondosan titkoltam, mivel polgári családunk más pályát képzelt el gyermekei számára. Pedig már eljegyeztem magam a zenével, naponta hallgattam könnyek között operákat az Orion rádión, megismertem Simándy József, Gyurkovits Mária, Takács Paula csodálatos hangját, s ne feledjük, akkor még Svéd Sándor is Magyarországon énekelt. A népszerű operaslágereket magam is énekelgettem, sokat már kívülről ismertem. Iskolába nyolc évig jártam ugyanarra a sarokra: négy évet a Kosciuszkó Tádé utcai iskolába, újabb négy évet pedig a Szilágyi Gimnáziumba.

Szerelmi duett Simándy József 77. születésnapján.
Szerelmi duett Simándy József 77. születésnapján. (Tiboldi Mária archívuma)

Az említett iskoláknak olyan híres zenetanárai voltak, mint Póczonyi Mária és Sztojanovits Adrienne.

Igen, mindketten a zenének éltek. Megismertették tanítványaikkal a zene és az éneklés örömét, azt a végtelen pluszt, ami ajándék minden ember számára. „Notórius” tanuló voltam, sokakkal ellentétben nagyon erős volt bennem a tudásvágy. Sztojanovits Adrienne már az első évben felvett a híres kórusába, s szóló feladatokkal is megbízott. Látva a zene iránti rajongásomat, felajánlotta, hogy magánúton is foglalkozik velem: délutánonként fogadott otthonában. A klasszikus éneklés alapjának a dalt tartotta, így a világ dalirodalmának klasszikusait ismertette meg velem. Adi néni hol németül, hol magyarul tanította meg nekem Schubert, Schumann és Mozart remekműveit. A Szilágyi Gimnázium énekkara gyakran fellépett a közeli Petőfi Gimnázium zenekarával. Felejthetetlen próbáknak lehettem részese, s emlékezetes szereplés volt, amikor Haydn Az évszakok oratóriumát adhattuk elő, s rám bízták a szoprán szerepet. Később operakoncerteken is felléphettem, a Traviatából, a Don Pasqualéból és a Gianni Schicchiből énekelhettem áriákat.

Érettségi bizonyítvánnyal a kezében hova felvételizett?

1957-ben érettségiztem, s régi dédelgetett álmomként a színészi pálya felé orientálódtam. A forradalom évében nem indított új évfolyamot a Színház- és Filmművészeti Főiskola, így a következő felvételire 3600-an adták be jelentkezésüket, akikből – három forduló után – 23-an folytathatták színi tanulmányukat. Szerencsém volt, abban az évben zenés szakot is indítottak, ami némi önbizalommal töltött el. Két anyagot vittem magammal, Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét, valamint Kálmán Imre Zsuzsi kisasszony című operettjéből a Légy az icipici párocskám slágert. Gellért Endre, Gáti József, Básti Lajos, Major Tamás ültek a bizottságban, s egy szó, mint száz, felvettek. Eredményem szinte hihetetlennek tűnt, mivel a vizsgáról számos, későbbi nagy színész távozott lógó orral. Az osztály kiváló tehetségekből állt, mellettem Pap Éva ült, és Mécs Károllyal kaptunk szinte mindig páros feladatot.

Kik álltak a katedrán?

Egyedül nekem voltak a csoportban énekesi ambícióim, így külön énekképzést is kaptam Kerényiné Kéri Margittól. A színész-rendező Simon Zsuzsa tanított a prózai műfajban, a zenés darabokat pedig Versényi Ida állította színpadra. Beszédtanárunk Gáti József volt. Az antrém vele nem volt túl szerencsés, e szavakkal küldött fel a pódiumra: „Na, menjen fel, maga budai úrilány”. Először valóban csetlettem-botlottam a porondon, de az utolsó beszédvizsgámon, amikor Radnóti Miklós Hetedik eclogáját szavaltam el, Gáti tanár úr odajött hozzám, s „Primadonna még így nem mondott verset” szavakkal bocsátott utamra. Ez a mondat életem során sokszor fülemben csengett, hiszen az operettekben nemcsak az énekhang számít, hanem a dialógusok is fontosak. Kuriózumnak számított, amikor bemutathattuk Gershwin Porgy és Bess című operájának rövidített változatát, ami ősbemutatónak számított idehaza. Ezzel a darabbal egy más zenei világ nyílt meg előttem. Zongoratudásomat is kamatoztathattam, például Schumann A költő szerelme című dalciklusának Nem sújt a vád című darabját magam kísérhettem, nagyon nehéz volt, s igazi próbatételként éltem meg. Vizsgaelőadásomon két Offenbach-egyfelvonásosban bizonyíthattam a francia nagyoperett kezdetéből: az Eljegyzés lámpafénynél és a Fortunio dala operettekben.

Életének következő állomása a Szegedi Nemzeti Színházhoz kötődött, az intézmény opera-operett társulatát másodikként tartották számon a főváros után.

Az akkori szabályok szerint minden végzett főiskolás kétéves, kötelező vidéki szerződést kapott, s én Szegedre kerültem. Maradandó és masszív „kiképzést” kaptam a Tisza-parti városban, ami egy kezdő színész számára aranyat ért. Talán furcsán hangzik, de a legnagyobb örömöt és boldogságot az opera jelentette. Az indulásom elég viharosra sikerült, hiszen egy vasárnap délutáni Rigoletto-előadásba kellett beugrani Ceprano grófné szerepébe. Pesten kaptam a hívást, s rögtön a partitúrába mélyedtem. A vonaton találkoztam Szabó Miklóssal, aki a Mantuai herceget alakította, kivitt a kocsi peronjára, ahol elpróbáltuk a báli jelenetet. Közönségsikert arattunk, a végén már népes utazóközönség állt körbe minket. A színházba érkezve éppen csak arra volt idő, hogy rám adják a jelmezt, s jóllehet sohasem láttam az előadást, Szabó Miklós kupébeli instrukciói alapján megálltam a helyemet, s többször hívtak a függöny elé. Igazi élményként éltem át a Nabucco 1961-es bemutatóját. Verdi kiváló zeneművét régóta nem játszották Magyarországon, így a premiert a közönség is nagyon várta. A címszerepet Littay Gyula, Abigélt Karikó Teréz, Zakariás főpapot Szalma Ferenc alakította, a karmesteri pulpituson Vaszy Viktor állt. Rám Zakariás nővérének, Annának a szerepét osztották. A sors fintora, hogy a Fővárosi Operettszínház épületében ebben a szerepben debütáltam a Vidéki Színházak Fesztiválján. A szegedi operett-társulatban az operettirodalom legszebb főszerepeit – a Csárdáskirálynőből, a Cirkuszhercegnőből, a Viktóriából, a Mayából – játszottam el, szinte az év minden napján felléptem.

Hol kamatoztatta szegedi tapasztalatait?

A Tisza-parti évek után a Fővárosi Operettszínház kínált szerződést, első szerepemként a műfaj klasszikusát, a Csárdáskirálynő Szilviáját osztották rám. Amikor a próbatáblán megláttam a nevemet, elállt a lélegzetem, hogy az operett „Aranycsapatával” küldtek pályára. Szegeden elkényeztettek, a közönség rajongott értem, még most is kapok leveleket és telefonokat azoktól, akik felidézik az akkori sikereimet. Így féltem, de egyúttal örültem is az újabb megmérettetésnek. 1963. szeptember 9-én léptem először színpadra. Más világ fogadott: míg Szegeden az egész társulat – beleértve a műszaki kollégákat – egy célért dolgozott, zsíros kenyereztünk az előadások után, addig itt egy „kasztrendszerbe” csöppentem. A próbákat az akkori sztárok hanyagolták, a játékmester vezetett végig a darabon, s adott instrukciókat, s a főpróbán találkoztam először művésztársaimmal, már azzal, aki eljött. Honthy Hanna volt a színház primadonnája jó és rossz értelemben. A darab története sokak számára ismert: Honthy mint Cecília, Rátonyi Róbert pedig Bóni gróf szerepében voltak már a színen, s ekkor Edvin karján érkezek menyasszonyaként. Megjelenésemet a közönség nyílt színi tapssal jutalmazta, mire Honthy elvörösödött, nem tudta elviselni, hogy jelenlétében egy fiatal kollégájának sikere legyen. A felvonás végeztével azonnal behívatott magához és magából kikelve sziszegte: „Hogy merészelsz, te kis senki, egy olyan színpadon, ahol az ország első primadonnája s táncoskomikusa áll, tapsot kapni?” Higgadtan válaszoltam: „Kedves művésznő, ez nem nekem, hanem a fehér ruhámnak szólt, de reménykedem, hogy egyszer ez személyemet dicséri.” Igen, az operettdíva nem tudta elviselni, hogy az idő eljárt felette, így a fiatalokat különösen gyűlölte. Ő diktált a Nagymező utcában, s az őt istenítő közeg a legtöbb operettet elvtelenül átírta személyére. Az akkor bemutatott Csárdáskirálynőt sem így írta meg Kálmán Imre, a színház egy „Honthy változatot” kreált. Ezzel nem akarom alábecsülni a kiváló művésznő színészi kvalitásait, Szinetár Miklós rendezését s a ragyogó szereposztás teljesítményét.

Rátonyi Róberttel és Homm Pállal. (Tiboldi Mária archívuma)

Egy moszkvai szereplését gyakran emlegette.

A budapesti Szilvia-alakításomnak hamar híre ment, így egy évre rá a moszkvai Operettszínház hívott meg – kizárólag engem Budapestről – egy Csárdáskirálynő-bemutatóra. Édesapámmal utaztunk a szovjet fővárosba, ahol a hatalmas Luzsnyiki stadionban rendezték az előadást több tízezres közönség előtt. Magyarul énekeltem, a dialógusokat oroszul tanultam meg. Ellentétben a Budapesten tapasztaltakkal, a kinti kollégák maximálisan segítettek. A közönség tombolt, édesapám, amikor bejött hozzám a szünetben, büszkén mondta, hogy a közönség „malagyec”-ként titulált, ami derék, remek teremtést jelent magyarul. Az otthoni megaláztatások után e turné igazi ugrást jelentett az életemben, visszaállította megtépázott lelkivilágom egyensúlyát.

Moszkvai utazásával megnyílt a világ ön előtt, s egyben morális támaszt is jelentett. Külföldi fellépéseit német nyelvterületen folytatta.

Eljövetelemet az Operettszínházból az indokolta, hogy fiatalként nem sok babér termett számomra az operett világot jelentő deszkáin. Olyan darabokban kaphattam szerepet, ahol nem kellett énekelni, s másodszereposztást osztottak rendszerint rám. Tisztában voltam azzal az érzéssel, hogy a fiatalság elementáris és csodálatos, s aki ezt szorgalommal, szakmai tudással és rátermettséggel ötvözi, annak nincs mitől félnie. Bécsben már 1965-ben felléptem a Csárdáskirálynőben, rá egy évre A mosoly országában a Koblenzi Nyári Fesztiválon, majd Berlinben A cirkuszhercegnőt, Salzburgban Marica grófnőt alakítottam, Münchenben a Sybillt játszottam. Mások voltak a kinti körülmények. Rendkívül baráti, de igencsak távolságtartó, magázódó viselkedést kellett megszoknom. Viszont az előadás sikere érdekében maximálisan elvárták a hibátlan szereptudást, a pontos érkezést és a tökéletes hangi kondíciót. A közönség mindenütt lelkesedéssel fogadott. A televízió is „szemet vetett” rám, így a filmvilágban is ígéretes karrier várt rám: öt nagy – különböző stílusú és más-más korban játszódó – operettfilmet forgathattam nagy közönségsikerrel. A stúdiók világát is megismertem, a CBS öt nagylemezt készített velem. Újdonságot jelentett nekem, hogy az amerikai filmzene óriásaival is megismerkedhettem lélekben: Eggerth Márta, Milica Korius és Maria Cebotari dalait rögzítettem újra.

Fiaival, Gáborral és Márióval 1980-ban.
Fiaival, Gáborral és Márióval 1980-ban. (Tiboldi Mária archívuma)

1976-ban állt ismét hazai színpadra.

1976 januárjában tértem haza, így már újra az Operettszínház színpadára léphettem, A cirkuszhercegnő szerepében. Vámos László rendező először nem biztatott: „Elvállalja a tizenegyedik primadonna helyét?” Boldogan mondtam igent. Beálltam a sorba, s júniusban már a Cigányszerelem bemutatóján szerepelhettem. Vámos László ettől kezdve minden rendezésében bizalmat szavazott nekem, s én megháláltam, és évtizedes tapasztalatommal vittem sikerre a darabokat. Ugyancsak az ő rendezésében alakíthattam a Korona Pódiumon Blaha Lujzát A Nemzet csalogánya című önálló estemen. Emlékezetes élményt jelentett számomra: egy karnyújtásnyira a nézőktől játszhattam el eszköztelenül, smink nélkül a színészfejedelem életét tizenhat éves korától hat évtizedet követve. A produkció sikere nyomán kaptam meg a Jászai Mari-díjat. A színpadtól 2003-ban búcsúztam: A muzsika hangjában a zárdafőnökasszony hangigényes szerepét alakítottam háromszáz alkalommal. Egy évtizedet töltöttem hazámtól távol, férjhez mentem, kisfiam született, s mindent megtettem, hogy új otthonra leljek. De ez nem lehet elhatározás kérdése, belső érzelmeimnek nem parancsolhattam. Férjem nem engedte meg, hogy magyarul megszólaljak, mivel nekem perfekt németté kellett válnom, így édesanyámmal sem beszélhettem anyanyelvemen. Gyakran hallottam: „Maria muss Deutsch sprechen!” Meghasonlottam önmagammal, hiszen magyar kultúrán nevelkedtem, szerettem a nyelv szépségét, kifejező gazdagságát, s a magyar szó egyszerűen hiányzott. A sikerek ellenére boldogtalannak éreztem magamat, az énektanárnőm egyszer meg is kérdezte tőlem: „Miért nem mosolyog, legalább egyszer?” Hazatérve és a második fiam születésével már visszatért a mosoly az arcomra…

Csermák Zoltán

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szputnyik

Mi lesz a raktárban álló vakcinákkal?

AstraZeneca
Frissítve

Szlovákiában felfüggesztik az AstraZeneca-vakcinával történő oltást

Komárom

96 településen újulnak meg a templomok Szlovákia-szerte

Zuzana Čaputová

Čaputová részvéttáviratot küldött Putyinnak

alvás k

Az alváshiány fokozza a cukorbetegség esélyét

Új Szó

Miről ír a szerdai Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.