A magyarországi Cherubion (fantasy és science-fiction) kiadó 2003-ban elérkezett a kilencvenkilencedik kötetéhez, és a szerkesztők úgy gondolták, a századik kiadást egy szép antológiával tehetik igazán emlékezetessé.
100 mini fantasy történet
A kötetet Nemes István (a kiadó elnöke) ünnepélyes előszava nyitja, melyben azt is megosztja velünk, milyen furfangosan és ésszerűen rendezte sorba a novellákat. Az alapelv: „Erről az jutott eszembe, hogy…” Szóval az egyes történetek – bár egymástól teljesen függetlenül születtek – végig kapcsolódnak egymáshoz, s ettől az egész kötet olyan, mint egy száz szemből álló lánc. Kedvünkre csemegézhetünk, s találhatunk komolyabb, poénosabb, elvontabb témákat egyaránt, melyek esetenként ugyanúgy elgondolkodtathatnak, mint mosolyra fakaszthatnak bennünket. Senki nem akarta megváltani a világot az írásával, mindnyájan csak szórakoztatni szerették volna az olvasót: s be kell vallanom, ezt a célt tökéletesen el is érték. Kisebbeknek és nagyobbaknak, fiataloknak és öregeknek egyaránt ajánlhatom a könyvet, már ha nyitottak az ilyen meseszerű témákra.
Szinte pofátlanul olcsó, mégis nagyszerű a mindössze 280 oldalas kötet, és csupán egyetlen hibája van: egyedül Magyarországon lehet hozzájutni.
PÁLYÁZÓ
Imagine Cup 2007
AJÁNLÓ
Idén is megrendezik az Imagine Cup versenyt. Nevezz be te is, hogy szakmai tapasztalatot, valamint hírnevet szerezz, és nem utolsó sorban értékes ajándékokat nyerj!
Az Imagine Cup a Microsoft globális informatikai versenye egyetemisták és főiskolások számára. A versenyzők több kategóriában megmutathatják tehetségüket és felkészültségüket. A helyi, országos és regionális fordulók végén egy több száz fős nagyméretű eseményen találkozhatnak a legjobbak.
A versenyben 3 kategória van, azon belül mindegyikben 3 versenyszám. Minden induló és induló csapat tetszőleges számú versenyszámba benevezhet.Technológiai megoldások:
u Software-tervezés,
u Beágyazott fejlesztés,
u Webes fejlesztés.Ügyességi versenyek:
u Project Hoshimi,
u IT verseny,
u Algoritmusok versenye.Digitális művészetek:
u Fényképezés,
u Rövidfilm,
u Felhasználói felülettervezés.
Bővebben: www.imaginecup.sk.Miért jó ez neked?
Minden induló egy alapcsomagot kap, mely elengedhetetlen kellékeket tartalmaz: póló, kulcstartó, Imagine Cup-CD stb. A verseny jelentős tapasztalatokkal szolgál a resztvevőknek, kiváló tanulási lehetőség, mely során megmutathatod a világnak, mire vagy képes. Mindezek mellett értékes nyeremények is várnak rád. A Software-tervezés versenyszám főnyereménye pl. 25 ezer dollár. S ami a legfőbb: a verseny során hírnevet szerezhetsz magadnak, ami nem egy utolsó szempont, ha az ember idővel dolgozni is szeretne. A jó eredményeket az egyetem oktatói is értékelik. Pontos információk, részletek, fórumok és jelentkezés: www.imaginecup.sk. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.