Mečiar egy új generáció szemével

Rendkívül fontosnak tartom Tereza Nvotová új dokumentumfilmjét, a Mečiart. A film nem egy sima történelmi dokumentum, hanem egy generáció vallomása. 

Mivel ugyanabban a korban nőttem fel, mint a rendező, rólam is szól. Gyerekkorunkban Mečiar mindenhol jelen volt, de mi még nem értettünk, miről van szó. Kicsit vicces figurának láttuk őt, nem féltünk tőle, mint a szüleink. Igaz, hogy olyan családokból származunk, amelyekre hatott a Mečiar-korszak, a szüleink nyilvánosan is felléptek ellene. Lehet, hogy nem az egész generációnkat képviseljük, hanem csak egy részét.

Tereza Nvotová bátran megvizsgálta ezt a gyerekkori képet Mečiar-ról, és szembenézett a történelmi valósággal. Féltem, hogy a film unalmas lesz, de másfél órán keresztül megmozdulni sem bírtam. Számomra is sok mindent megmagyarázott a film, kontextusba helyezte a dolgokat. Arra gondoltam, lehet, hogy ez így működik a mi generációnkban, és lehet, hogy az idősebbek, akik nem gyerekként élték át ezt a korszakot, nem fogják ezt a filmet elfogadni, túlságosan leegyszerűsítőnek fogják látni. Szerencsém volt, hogy a moziban mögöttem ült pár idősebb ember, és hallani lehetett, mennyire hatott rájuk a film. Egyrészt érzelmileg, mert különböző hangokat hallattak, például mintha bizonyos részek fájdalmat okoznának nekik. Máskor hangosan nevettek. Közben hangosan kommentálták, kik szerepelnek az archív felvételeken. Általában nem szeretem, amikor a moziban ülők belebeszélnek a filmbe, de ezek az idősek nagyon jó hátteret adtak. Én például nem vettem volna észre, hogy egy tüntetésen a névtelen aktivista Karol Ježík volt. Ezért gondolom, hogy ez a film jó alap a generációk közötti párbeszédre is.

Mivel Tereza Nvotová nem mondja ki saját végleges véleményét, a nézők különféle benyomásokkal hagyják el a mozit. A barátnőm például, akivel a filmet láttam, azt mondta, mennyire pesszimista a film,és neki kedve támadt most rögtön elhagyni Szlovákiát. Nem látott reményt. Bennem pont ellenkező folyamatot indított el a film, elkezdtem gondolkozni, hogyan lehetne befolyásolni a választásokat úgy, hogy az emberek üres szlogenek helyett víziókra szavazzanak. Számomra a film legerősebb üzenete, hogy nem a politikusok a legnagyobb veszély egy demokratikus országra nézve, hanem a szavazók. És a szavazók mi vagyunk. A film nagyon fontos kérdéseket tesz fel, amelyekre nekünk fog kelleni válaszolni. Így nemcsak a múltról szól, hanem a jövőről is. A mi jövőnkről.

Ajánló