Vajjal a forradalomba?

Családunkban a napi bevásárlás az én feladatom, ezért pontosan tudom az alapélelmiszerek árát. A fogyasztói társadalomban az élelmet beszerzőnek talán már csak a génjeiben van meg halványan az ősök fegyveres vadászatainak izgalma. 

Nekem a késő esti lődörgés maradt a hyperdzsungelben, ahol farzsebben a bankkártyával a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy bevásárlókocsimmal elkerüljem az árufeltöltők raklapjait. Vajvásárlóként nem kerülhette el a figyelmemet a vaj árának hirtelen emelkedése az elmúlt hetekben. Ha történetesen nem töltenék ennyi időt a boltokban, akkor is értesülhettem volna az árugrásról, mivel a vajárat övező letargikus beszéd egy ideje már meghatározza panaszkultúránkat. Az egyik esti élelembeszerző portyám közben eszembe jutott egy történet a túróforradalomról, melyet Szrgya Popovics mesélt el az Útmutató a forradalomhoz című könyvecskéjében. Popovics az Otpor! (Ellenállás!) erőszakmentes mozgalom egyik vezetője volt, és óriási szerepet játszott abban, hogy Szlobodan Milosevics szerb diktátor végül megbukott. Ma leginkább mozgalmi tanácsadóként dolgozik, azoknak igyekszik segíteni, akik erőszakmentesen szeretnének elnyomó rezsimet megbuktatni. A történet részleteire már nem emlékeztem pontosan, ezért amikor hazaértem a szatyrokkal, kíváncsiságomnak engedve, feltúrtam a netet.

Az izraeli konyha egyik kedvelt alapélelmiszere a túró. 2011-ben a sokak számára kedves túróért kb. 45 százalékkal kellett többet fizetni, mint három évvel korábban. A negyedkilós túró ára, mely 4,82 sékel (egy izraeli sékel 0,24 euró) volt 2008-ban, majdnem elérte a 8 sékelt 2011-re, és további drágulásra lehetett számítani. A drasztikus árváltozás oka az volt, hogy megszűnt az állami ellenőrzés a tejtermékek piacán. Az áremelkedés az egyre szabadabb piacon általánossá vált, és a lakosok körében megjelent a „disznó kapitalizmus” elnevezés. Ebben az ellenséges, de cselekvésképtelen közegben jelentkezett egy aktivista, Itzik Alrov. Első lépésben létrehozott egy Facebook-csoportot, melyben túróbojkottra szólította fel a csatlakozókat. A kezdeményezés viszonylag rövid idő alatt tízezreket vonzott, hamarosan több mint százezer támogatót mutatott a közösségi csoport számlálója. Egy olyan tömeg jelent meg pillanatok alatt, mely egyre nagyobb médiafigyelmet kapott.

Az izraeli tejtermékek piacát a Tnuva vállalat uralta, szinte monopóliummal rendelkezett. Kezdetben a cégóriás ügyet sem vetett a tiltakozókra, magabiztosan kommunikált a médiával. A tiltakozók azonban egységesek maradtak és kitartottak. Kijelentették, hogy nem vesznek túrót, amíg az ára újra nem megy 5 sékel alá. A bojkottot más tejtermékekre is kiterjesztették. A vásárlók visszacsalogatására készült újabb kampányok kudarcba fulladtak, a boltok és szupermarketek arról számoltak be, hogy egyre több túró és tejtermék marad a polcokon. A bojkott nagy médiafigyelmet kapott, országos ügy lett belőle. Az izraeli pénzügyminiszter és a miniszterelnök is foglalkozott a túróüggyel, és a vásárlóknak kedvező intézkedéseket hoztak. A Tnuva és a másik két piaci szereplő is ígéretet tett, hogy hoszszabb távon garantálják az alacsonyabb árat.

Annak dacára, hogy az izraeli túróforradalom más piaci viszonyok között lobbant lángra, tanulsága könnyen megérthető. Magasröptű, szimbolikus beszédek helyett apró, kis dolgokkal kell kezdeni az ellenállást, olyan ügyekkel, amelyekkel könnyen azonosulni tudnak az emberek. A változáshoz nem akcióhősökre van szükség, hanem a hétköznapi embereknél kell átlépni az ingerküszöböt, megtörni a közönyt, és rávenni őket, hogy megmozduljanak.

Ajánló