Hullámvölgyből újra a csúcsra

A műkorcsolyázók számára most kezdődik az olimpiai szezon – a pjongcsangi játékokra készül a kétszeres világbajnok, az idei helsinki vb-n azonban csak 7. helyen végzett Meagan Duhamel, Eric Radford páros is. Az elmúlt idényük nem a tervek szerint sikerült, ők is érzik, itt az ideje kicsit felrázni a dolgokat. A kanadai kettőst terveikről és céljaikról is faggattuk.

A kétszeres világbajnokok az új idényben nem fognak kísérletezgetni
SITA/AP-felvétel

A helsinki vb-re címvédőként érkeztek, de csak a 7. helyen zártak. Ez volt egy nem túl jól sikerült idény utolsó állomása. Ez volt az eddigi legnehezebb szezonjuk?

Eric: Minden szezonnak megvannak a maga nehézségei. A nehézségeknek is megvannak a különböző árnyalatai. Az elmúlt szezon fizikailag és mentálisan is nagyon kemény volt. A helsinki vb-n megsérült a csípőm, azt sem tudtam, hogyan fogom végigbírni a kűrt. De ez nem azt jelenti, hogy a korábbi években könnyebb lett volna, csak másképp lett nehéz.

Meagan: A legnagyobb különbség az volt, hogy most először zártuk egy hullámvölgyben a szezont. Az elmúlt hat vb-nk mindig nagyszerű volt, de Helsinki nem teljesen úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Viszont elég jó arány, hogy hétből csak egy nem jött össze.

Eric: Sportolóként mindig többet akarunk, és néha könnyű megfeledkezni arról, mi mindent értünk már el. Ha találkoznék egy korcsolyázóval, aki ugyanazt érte el pályafutása során, mint én, azt gondolnám: „De szeretnék egy ilyen karriert!” De hiszen pontosan ez történik, ilyen a pályafutásunk, és mi tettük ilyenné a kemény munkával. Még egy év előttünk van, és csak azért, mert volt egy rossz versenyünk, ne higgye senki, hogy nem lehetünk újra ott a legjobbak között.

Mit tanultak a tavalyi szezonból?

Eric: Nagyon sokat tanultunk belőle. Általában a legnehezebb időszakokból nyerjük a legtöbb tapasztalatot. Ennek köszönhetően is sikerült kidolgoznunk egy tervet az új szezonra, ami nagyon sok energiát és motivációt ad.

Meagan: Ez a terv pedig nem születhetett volna meg, ha nincs ez a gyengébb szezon, ez a gyengébb világbajnokság. Néha le kell zuhannod a gödör aljára ahhoz, hogy újra nekirugaszkodhass. Biztos vagyok benne, hogy az új idényben visszatérünk a csúcsra.

Mi kell ehhez?

Eric: Kielemeztük az elmúlt szezont, és tudjuk, min kell változtatnunk. Sok új dolgot szeretnénk bevezetni. Újra kell értelmeznünk a korcsolyázásunkat és a hozzáállásunkat is, hogy az olimpiai idényben sikeresek lehessünk. Hosszú ideig fent voltunk, az első vb-győzelmünk óta gyakorlatilag megingás nélkül teljesítettünk. De ha folyamatosan ugyanazt csinálod, ami egyszer működött, attól még nem biztos, hogy éveken át működni fog. Úgyhogy itt az ideje, hogy felrázzuk a dolgokat, új dolgokat próbáljunk ki, és meglátjuk, hogy újra fel tudjuk-e szítani a bennünk szunnyadó szikrát.

Meagan: Sokáig mi voltunk azok, akik úgymond elhelyeztük a lécet, amit a többiek próbáltak megugrani. Az elmúlt szezonban ez változott. Most mások szabták meg a mércét, nekünk pedig meg kell találnunk a módját, hogy felérjünk hozzájuk. Ez lesz a fő célunk az olimpiai szezonban, ami az utolsó évünk lesz.

Az elmúlt idényben a programjaikban kidobós tripla axel és kidobós négyfordulatos salchow is szerepelt. Meg akarják tartani ezeket az ugrásokat az új idényben is, vagy túl nagy kockázatot jelentenek?

Meagan: A tripla axelre szerintem nincs szükség.

Eric: A négyfordulatost viszont megtartjuk, mert azt már régebb óta gyakoroljuk, és tudjuk, hogy meg tudjuk csinálni versenyen is. Úgy érzem, eddig minden idényben igyekeztünk technikailag is mindig egy picivel többet és többet hozzátenni a programjainkhoz. Két éve jött a négyfordulatos dobott salchow, tavaly pedig a tripla axel, de az nem működött.

Meagan: Az új szezonban nem fogunk semmilyen új ugrásokat tanulni. Apró módosítások lehetnek a technikában, de nem fogunk számunkra teljesen szokatlan elemekkel próbálkozni.

Eric: Az elmúlt szezonban kicsit kísérleteztünk, mert akkor megtehettük. De az olimpiai szezonban ahhoz fogunk visszatérni, ami a legmegfelelőbb számunkra.

Többször rámutattak, hogy a pontozási rendszer nem díjazza eléggé a négyfordulatos dobott ugrásokat vagy a dobott tripla axelt.

Meagan: Ez így van. Két éve a világbajnokságon megugrottuk a négyfordulatost, csak a kezem egy kicsit leért a jégre, de ez nem olyan nagy hiba. Mégis öt vagy hat pár több pontot kapott egy egyszerű triplára! Nagyon sokszor megtörtént, hogy nem estem el a négyfordulatosból, de mivel nem volt egészen tökéletes, kevesebb pontot kaptunk érte, mintha a jól bevált, egyszerű triplánál maradtunk volna. De ez sokkal-sokkal nehezebb! Remélem, ezt majd átértékelik a pontozási rendszerben.

Ajánló