Keleten magyar megyeelnököt akartak a magyarok

Pataky szinte mindenhol győzött

Pataky Károly, a Híd Kassa megyei elnökjelöltje három községen kívül minden bodrogközi és Ung-vidéki településen több szavazatot kapott, mint a Magyar Közösség Pártja által is favorizált, ám a választásokon vereséget szenvedett Richard Raši.

Pataky Károly
Leczo Zoltán felvétele

Pataky Károly elnökjelöltként összesen 14 843 szavazatot szerzett, ami a 3. hely megszerzésére volt elég. Beszédes adat azonban, hogy a választóktól – Ágcsernyő, Bacska és Szolnocska kivételével – mindenhol több voksot kapott, mint Richard Raši. (Egyébként a későbbi győztes Rastislav Trnkánál is, aki kettőjük versenyében az ország délkeleti részében is alulmaradt.) Az, hogy Pataky Királyhelmecen győzni tudott, nem különösebb meglepetés. Itt 1402 (75,3%) szavazatot szerzett, míg Rašinak meg kellett elégednie 337 (18,1%) vokssal. Királyhelmec polgármestere Nagykaposon szintén több szavazatot szerzett, mint a kassai kollégája, előbbit 532-en (46%), utóbbit 376-an (32,5%) támogatták. Még nagyobb arányú győzelem született Tiszacsernyőben, ahol Pataky 383 (61,6%) voksot kapott, Raši pedig ennek kevesebb mint a felét, 175-öt (28,1%).

Abban a három községben, amelyben a Híd jelöltjének nem sikerült győznie, mindenütt szoros csatában maradt alul. Ágcsernyőben 85:73, Bacskában 87:70, Szolnocskában pedig 26:23 arányban. Az összes többi településen többen támogatták Patakyt, mint Rašit, s ez a megállapítás meglepő módon az MKP bodrogközi és Ung-vidéki bastyáiban is igaznak bizonyult. Az egyébként képviselői mandátumot érő helyen végzett Furik Csaba (MKP) által irányított Kisgéresben is többen támogatták Patakyt 259-en (65,4%), Raši ennek a szavazatszámnak csupán töredékét, 111-et (28%) kapott. Nagy- és Kistárkány szintén MKP-s polgármesterével, Kopasz József és Bálint Csilla megyei képviselőjelölttel szállt harcba a voksokért, ám ezekben a falvakban is többen tartották jobb megyeelnökjelöltnek Patakyt. Előbbiben 198 (55,9%), utóbbiban 221 (62,8%) szavazattal végzett az első helyen, míg Raši 122 (34,5%), illetve 95 (27%) szavazatot kapott. Raši az Ung-vidéki MKP-s erősségekben, például Csicserben és Nagyszelmencen is elbukott, előbbiben Pataky a voksok 71,3%-át, utóbbiban 66,7%-át szerezte meg. Még meglepőbb, hogy Raši a Nagymihályi járás egyetlen MKP-s képviselőjelöltjét, a helyi önkormányzatban dolgozó Varga Tibort kiállító Kaposkelecsényben is csúfos vereséget szenvedett, itt Pataky 221 (74,2%) voksát mindössze 41-gyel (13,8%) tudta szembeállítani.

Patakyt Zemplénben a szavazók 79, Szomotoron 77,9, Zétényben 73,6, Vajánban 73,8, Abarán pedig 72,9 százaléka támogatta.

Ajánló